| ||
|
|
||
Hírek  Február 23-án, csütörtökön, 6.40-kor Paár Ádám az ATV Start című műsorának vendége lesz. Téma: a technokrácia és a demokrácia. Február 23-án, csütörtökön, 07.10-kor Lakatos Júlia a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorának a kulturális diplomáciában rejlő lehetőségekről nyilatkozik. A stop.hu-nak a kohéziós pénzek felfüggesztéséről szóló európai bizottsági javaslat nyilvánosságra hozatala előtt nyilatkozott Nagy Attila Tibor a lehetséges politikai következményekről. 2012.02.22.Paár Ádám recenziója Helmut Schmidt volt német kancellár „Nyugállományban” című visszaemlékezéséről a Múltunk című folyóirat 2011/3. számában olvasható. 2012.02.17.       Az alkotmány arca című
kötet megrendelhető az
info@meltanyossag.hu
email-címen.
 A Köztes demokrácia című
kötet megrendelhető az
info@meltanyossag.hu
email-címen.
|
Esszék
Paár Ádám Az elmúlt időszakban Bajnai Gordon színrelépésével kapcsolatban ismét népszerűvé vált a szakértői kormány ideája. Ennek a gondolatnak hátszelet ad, hogy Athénben és Rómában is szakértői kormányok váltották fel a válsággal szemben gyengének bizonyult kormányokat. Természetesen figyelembe kell venni, hogy a görög, az olasz és a magyar kormányzati modell, társadalom és gazdasági helyzet között jelentős különbségek vannak. Magyarországon a szakértői kormány kérdése általában úgy vetődik fel, hogy a szembenálló politikai erők, vagy szűkebben a szembenálló ellenzéki erők közötti együttműködés egy szakértői kormány keretében, annak háta mögött lehetséges. De vajon így van-e? Vajon a gazdaságmenedzselés szükségessége elegendő érv-e egy szakértői kormány mellett? Vajon miről szól Magyarország és az Európai Unió vitája? Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk: a magyar politika szempontjából ennek a kérdésnek a tárgyszerű feltétele és rá adott komoly és mélyreható válasz az, ami meghatározza majd, hogy elkövetkező néhány évben milyen irányba fordulunk. Ha felszínes és rossz válaszokat adunk, ha engedünk az érzelmi, sőt érzelgős válaszoknak, akkor nem fogjuk megérteni, az EU miért olyan elszánt velünk szemben, amilyen, és a kormánytáboron belül kialakulhat valamiféle „önhergelési spirál” Európával szemben. Nagy Attila Tibor A miniszterelnök keddi országértékelő beszéde abban az időpontban hangzott el, amikor még nem ért véget az Orbán-kormánynak az IMF-el, illetőleg az EU szerveivel folytatott, több csatornán zajló politikai mérkőzése. A tárgyalások állásáról nem adott számot, bár hitet tett a szükséges kompromisszumok megkötése mellett. Érzéseit ugyanakkor tükrözi valamelyest a – majd minden bizonnyal meghökkenést, és élcelődéseket is – kiváltó mondata: „Európa lassan olyan lesz, mint az alkohol; nagy célokra inspirál, és megakadályozza, hogy elérjük azokat”. Csizmadia Ervin A mostani válság perspektívájából visszatekintve meglepőnek tűnik, hogy az elmúlt két évtizedben, az Európai Unió létrejöttének kezdetétől a világ (és persze benne mi) mennyire érzéketlenek voltunk az egyes országok közötti egyenlőtlenségek kérdésére. Az egyes országok közötti különbségeket elfedte, hogy a nemzetközi térben minden ország egyenlőnek, s a globalizáció haszonélvezőjének tűnt. Egészen másként nézünk azonban a nemzetállami keretekre. Itt persze se szeri, se száma azoknak az elemzéseknek, amelyek például a volt szocialista országok rendszerváltás utáni problémáira választ keresve a népességét felosztják az átmenetet nyerteseire és veszteseire. Ugyancsak megszokott értelmezési optika a vesztesek növekvően hatalmas tábora és a demokráciára veszélyt jelentő szélsőjobboldal felemelkedése között kapcsolatot teremteni. Ha van uralkodó kánon az elmúlt évtizedben, akkor ez az: léteznek nemzetállami keretekben működő demokráciák, s ezekre nemzetállami kereteken belüli veszélyek leselkednek. Jeskó József Január folyamán két tömegtüntetés helyszíne volt az Andrássy út, ékes bizonyítékaként annak, hogy talán soha nem volt még ilyen létező valóság a „két Magyarország” gondolata, mint manapság. A demonstrációk mindemellett azt is nyilvánvalóvá tették, hogy a demokráciának két élesen elkülönülő felfogása létezhet, hiszen mindkét tömegrendezvény résztvevői saját bevallásuk szerint a demokráciáért tüntettek. A Fidesz kétharmados sikerével és a gazdasági válsággal kiéleződő konfliktusok miatt minden eddiginél tisztábban kristályosodott ki ez a két megközelítés: a képviseleti, illetve közvetlen demokrácia ellentéte. Bár a probléma végigkíséri a politikai gondolkodás történetét: a rendszerváltás utáni Magyarországon azonban számos egyéb konfliktussal telítődött, amelyek felfejtése nélkül nem érthetjük meg a jelenlegi helyzet mibenlétét. Novák Zoltán 2010 elején a független hazai és külföldi gazdasági elemzők nagy várakozással néztek elébe a kormányváltásnak, sőt a válságból való kilábalás szempontjából többnyire a kétharmados kormánytöbbség opcióját tartották a legcélravezetőbbnek. Azt ugyanis már jó előre borítékolni lehetett, hogy kormányváltásra kerül sor, már csak a kétharmad volt kérdéses; a kétharmados kormánytöbbségben az elemzők és a piacok a cselekvőképes, világos vonalvezetésű, stabil kormányzás lehetőségét látták. Mivel nemcsak a piaci elvárások voltak ilyen pozitívak, hanem a választók is komoly reményeket tápláltak a Fidesz kormányzásával kapcsolatban, meg is született a kétharmados parlamenti többség, és a Fidesz-KDNP pártszövetség a bizalom légkörében alakíthatott kormányt. Paár Ádám A 2011. december 20-án elfogadott köznevelési törvény az állami szerepvállalás újraértékelésének a jegyében született meg. Az állam a közjó érdekében magára vállalja az oktatási rendszer egészének az irányítását. Egyes intézkedések – az iskolák állami kézbe kerülése 2013 januárjától, a hároméves kortól kötelező óvodába járás – sértik az önkormányzatok és az egyének (szülők, gyermekek) önrendelkezéshez való jogát. A „túlsúlyosan erős állam”-koncepció ellentétben áll a KDNP értékrendjével is. Nagy Attila Tibor „A fékek és ellensúlyok nélküli alaptörvénnyel, illetve alkotmánnyal Magyarország már nem egy nyugati típusú demokrácia. Illiberális, avagy irányított demokrácia abban az értelemben, hogy minden fontos döntést Orbán hoz meg”, írta Charles Gati magyar származású politológus, a John Hopkins Egyetem professzora a The New York Times 2011. december 13-i számában. Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász pár nappal azelőtt egyenesen autoriter uralomként jellemezte Orbán és pártja kormányzását. A még korábbiakhoz képest is felpörgött decemberi törvényhozás nagy visszhangot kiváltott döntései (pl. MNB-törvény) miatt a külföldi elítélő véleményeknek se szeri, se száma, és nem kevesen adtak hangot a véleményüknek, hogy az Orbán-kormány félredobja a demokratikus elveket. Csizmadia Ervin Az Orbán-kormány nem egy kormány, hanem több, s ezt magától Orbán Viktor 2009-es, nevezetes kötcsei beszédéből tudjuk. A beszédet sokat csócsálták, de inkább csak arra szorítkozva, hogy Orbán „centrális erőtere” antidemokratikus, mert abban az ellenzéknek nem osztanak kártyát. Sokkal kevesebb figyelem fordult azonban arra, hogy mit jelent a centrális erőtér a majdani kormányzás szempontjából. Márpedig a szónoklatnak az volt az igazi nóvuma, hogy levezette: ellenfél nem lévén a jövendő kormánynak lényegében önmagával kell vitatkoznia, saját magán belül kell „termékeny” konfliktusokat megvívnia, annak érdekében, hogy lezárhassa az 1990-2010 közötti korszak „terméketlen” kormány-ellenzék konfliktusait. Jeskó József Az európai válság legújabb fejezetének napi aktualitásairól szóló hírek olyan mennyiségű információval látnak el minket szinte óráról-órára, hogy alig találni fogódzókat, amelyek segítenének eligazodni ebben a kaotikusnak tűnő híráradatban. Nincs könnyebb dolgunk akkor sem, ha a krízis lehetséges hazai következményeit igyekszünk értelmezni. Egyetlen dolog tűnik biztosnak: a bizonytalanság. Paár Ádám Sokakat meglepetésként ért, hogy Orbán Viktor a Fidesz oktatáspolitikusa, Pokorni Zoltán, valamint a parlament oktatási bizottságának fideszes alelnöke, Pósán László álláspontjával szemben kiállt a köznevelési törvény jelenlegi tervezete mellett, és a kormány, valamint saját személye elleni támadásként értékelte a törvényjavaslattal kapcsolatban megfogalmazott kritikákat. Holott a magyar-történelem szakos tanári végzettségű Pósán László bejelentette, hogy jelen formájában nem szavazza meg a törvényjavaslatot, egyebek között kifogásolva a kötelezően előírt 50 órás közösségi szolgálat bevezetését, és Lázár János frakcióvezető is a szavazás elhalasztását kérte. Novák Zoltán Tagadhatatlan, hogy az elmúlt hetek politikai rengéshullámainak epicentrumában Matolcsy György személye állt. Az ellenzék egyenesen a „matolcsyzmus” bukásáról beszél, és több szólamban követeli menesztését. Eközben kormányoldal nem győzi bizonygatni, hogy száz százalékban kiáll a miniszter mellett, és hol a menesztésével kapcsolatosan felröppent híreket cáfolja, hol pedig a Matolcsyt érő belső kritikákról szóló sajtóértesüléseket igyekszik megcáfolni. Mindamellett Matolcsyt nemcsak az ellenzék és az ellenzéki sajtó, hanem a Fidesz értelmiségi holdudvara és a jobboldali orgánumok is támadják. Nagy Attila Tibor Mivel egy demokráciában minden vezető tarthat hatalma elvesztésétől, természetes érzés, ha a Fidesz-kormány vezetőiben is munkálnak ilyen érzések. Ebben önmagában semmi furcsa nincs, egy versengő többpártrendszerben nagy a kockázata a hatalom elvesztésének. A kérdés az, hogy a hatalom elvesztésétől való félelem milyen lépésekre ösztönzi a kormányzati hatalom birtokosait? Csizmadia Ervin Magyarországon a pártpolitikában olyan törésvonal van, ami a fejlettebb térségekben nincs: nálunk lényegében a Nyugathoz való viszony választja el egymástól a riválisokat. A közbeszédben ez a törésvonal a „nyugat-barátok” és „nyugat-ellenesek” ellentéteként jelenik meg, s valljuk be: adja is magát ez a leegyszerűsítő dichotómia. De vajon igaz és értelmes-e a magyar politikát e felől a kettősség felől írni le? Aktualizálva: a nem ortodox gazdaságpolitikával kísérletező gazdasági miniszter és a mögötte álló kormány nyugatosnak tekinthető-e avagy – mint az ellenzék sulykolja – voltaképpen nyugat-ellenes? A magyar médiatörvény körüli heves viták során sok szó esett a médiairányításról, de annál kevesebb a sajtószabadság érvényesülésének gyakorlati tapasztalatairól. A német tapasztalatok jó alkalmat szolgáltatnak arra, hogy bepillantsunk egy magas színvonalú tömegtájékoztatás működésébe. Az elemzés kiemelten foglalkozik a német közszolgálati médiumok viselkedésével is. 2011.11.22. Paár Ádám A magyar pártpolitikai hagyomány 1945-ben megszakadt, és a közvélemény elfelejtette a korábbi időszak politikai tradícióját, így nem csoda, hogy az orbáni „centrális erőtér” kialakítása váratlanul érte a társadalmat. Mi jellemezte az 1945 előtti hetven év magyar parlamentarizmusát? A politika középpontjában nagy menedzserpártok álltak, amelyek elsősorban a pénzügyi-gazdasági és társadalmi stabilitás megteremtését, a makrogazdaság irányítását vállalták fel, és ennek a célnak, valamint a hatékonyságnak rendelték alá a konszenzust és a pluralitást. A menedzserpártok több cikluson keresztül gyakorolták a hatalmat (Szabadelvű Párt: 1875-1905, a Horthy-korszak mindenkori kormánypártja: 1920-1944). E pártokkal szemben egy fragmentált, sokféle érdekellentét által szabdalt „örökös ellenzék” foglalt helyet. Antal Attila Az Alkotmánybíróság az alkotmányvédelem és alkotmányértelmezés legfőbb szerve volt mindezidáig Magyarországon, s ezután (mármint az Alaptörvény hatályba lépésével) sem lesz ez másként. Ugyanakkor vitathatatlan, hogy húsvéti Alkotmány más karakterű alkotmányvédő testületet szeretne formálni az 1990 óta működő taláros bírákból. Mindez alapvető szakítás az „első”, Sólyom László által elnökölt alkotmánybírósági habitushoz képest. Két alkotmánybírósági szerepfelfogás, hagyományréteg ment ölre az alkotmányozás során: az eddigi aktivista paradigma és az azt bíráló (az írott alkotmányszöveget és az alkotmányozói értelmezést messzemenő tiszteletben tartásra alapozott) textuslista paradigma. Úgy tűnik, hogy az Alaptörvény a vitát a textualisták javára döntötte el, ugyanakkor fontos lesz az „emberi tényező” is, vagyis a mindenkori alkotmánybírák szerepfelfogása. A következőkben azt vizsgálom meg, hogy az Alaptörvény milyen kereteket jelöl ki a jövendő Alkotmánybíróság számára és ehhez képest milyen alkotmánybírói alapállás alakítható ki. Jeskó József Az október 23-i tüntetések sajtóvisszhangja, valamint a hazai blogoszférában kibontakozó elkeseredett vita számos érdekes elemzési témát vet fel a politológia számára. Az MPK is foglalkozott már a hazai párton kívüli erők és a világban zajló különböző tiltakozó mozgalmak összevetésével, illetve a pártrendszer átalakulásával. A politikai kultúra szempontjából a „két Magyarország” hagyományának új generációkban történő megjelenése a legérdekesebb kérdés. Novák Zoltán Kétségtelen, hogy az elmúlt években a hazai pártrendszer dinamikája megváltozott, ami nem pusztán abban nyilvánul meg, hogy a korábban stabilnak tekintett kétpólusú egyensúly felborult, illetve bizonyos pártok eltűntek és új pártok jelentek meg a színen, hanem abban is, hogy bekerült a rendszerbe egy új törés, mely a rendszerpárti és a rendszerellenzéki erőket választja ketté. Az is nyilvánvaló, hogy a pártviszonyok turbulenciája a közeljövőben sem mérséklődik; a Demokratikus Koalíció párttá alakulása is csak a pártalapítások legújabb hullámának első aktusa. Paár Ádám A szájhagyomány szerint I. Ferenc francia király a vesztes paviai csata után, V. Károly német-római császár fogságából ezeket a szavakat írta anyjának: „minden elveszett, csak a becsület nem.” A szlovák parlamentben helyet foglaló liberális párt, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) nevére a szállóigét így fordíthatnánk át: a Szolidaritás elveszett, a Szabadság nem. De mit érnek vele a liberálisok, ha a „Szabadságból” az következik, hogy Robert Fico és pártja, a Smer populista retorikával felkanalazza egész Szlovákiát! Márpedig ez könnyen bekövetkezhet egy előre hozott választáson. Csizmadia Ervin A Fidesz kormányzásával kapcsolatban olykor szóba kerül (mint vállalt történelmi előzmény) Bethlen István neve és kormányzása. Bethlen – mint közismert – 1921-től 1931-ig volt miniszterelnök s nevéhez fűződik (többek között) a magyar gazdaság sikeres konszolidálása. Érdekes módon alig hallani a mai kormány (elsősorban a kultúrpolitika szempontjából) fontos másik előképéről, Bethlen kultuszminiszteréről, Klebelsberg Kunóról. A két előkép mai „felhasználása” között persze nem kicsi a különbség: a Fidesz-kormány gazdaságpolitikája – a Bethlen-korszakkal ellentétben – a gazdasági függetlenedésre épül; a kulturális és az oktatáspolitikában ellenben nagymértékben visszaköszönnek a néhai miniszter eszményei és elképzelései. Antal Attila A második Orbán-kormány nagy erőkkel fogott bele a társadalom totális átalakításába, úgy, hogy időközben a parlamenti kétharmad mögül kikopott a társadalmi bizalom. Ennek csupán tünete a politikai támogatottság csökkenése, az igaz kihívás sokkal inkább az, hogy a politika felismeri-e a társadalom „jellemfejlődését”, vagyis azt, hogy nem elszenvedni, hanem alakítani kívánjuk a rólunk szóló döntéseket.  Miközben az MSZP különböző grémiumai (Programtanács, Szervezetfejlesztési Bizottság, Pártgazdálkodási Reformbizottság, Alapszabály-szerkesztő Bizottság) a párt megújításán munkálkodnak, Gyurcsány Ferenc és platformja újabb és újabb kezdeményezéssel tör borsot a pártvezetés orra alá. A pártszavazás és a sarkalatos törvények aktív bojkottjának koncepciója után a frakció „megújításának” ötlete már nyílt támadás a pártelit ellen, amit már az elnökség sem hagyott szó nélkül. Mindenesetre annál több nem történt, hogy Mesterházy a korábbinál nyíltabban felvállalta a konfliktust, és bár nyilatkozataiban élesen bírálta Gyurcsányt, de ezen túl semmi konkrét ellenlépés nem történt, a választmány által elfogadott ötpontos határozat nem szólította fel Gyurcsányt a távozásra – sokan erre számítottak –, és a Demokratikus Koalíció Platform feloszlatására sem történt egyelőre semmilyen formális lépés. De vajon miről is szól valójában ez a küzdelem, mi mozgatja voltaképpen a feleket, és milyen hatalmi logika mentén cselekszenek.Jeskó József A Semmelweis Tervben rögzített – amúgy is meglehetősen elnagyolt – program végrehajtása egyelőre alig okozott érezhető változást az egészségügyben, a várható önkormányzati reform következményei azonban gyökerestül felforgathatják az egész hazai ellátás rendszerét. A változás lényege, hogy az önkormányzatok szerepe a járó- és fekvőbeteg ellátásban jelentős mértékben visszaszorul, ugyanakkor igen nagy bizonytalanság övezi a részletkérdéseket. Végleges döntés még nincs, ezeknek az intézkedéseknek azonban legalább három olyan aspektusa van, amelyek meghatározhatják a program végkimenetelét. A belpolitika határainak viszonylagosságát jól jelzik az euróválság mostani hullámai. A Méltányosság Politikaelemző Központ már évek óta nemzetközi keretbe ágyazva elemzi a magyar politika eseményeit, és ez a szemlélet a hétfői évadnyitó Orbán-beszéd esetében is kívánatos, már csak azért is, mert maga Orbán Viktor is az euróválság káros hatásainak kivédéséről beszélt. De nem csak a magyar miniszterelnök beszédére, hanem Angela Merkel német kancellárnak a Bundestag előtt elmondott 2011. szeptember 7-i beszédére is igencsak rányomták a bélyegüket a nemzetközivé terebélyesedett válság kihívásai. Obama amerikai elnök a Kongresszus előtt szeptember 8-án elmondott beszéde szintén arra irányult, hogy válaszokat keressen és találjon a nyugtalanító gazdasági fejlemények által felvetett kérdésekre. Csizmadia Ervin Most, hogy a kormányfő megerősítette: néhány apróbb adóemeléssel reparálhatónak véli az egykulcsos adórendszert, és nemhogy nem akar visszatérni a kétkulcsos adórendszerhez, de egyenesen azt tartja a gazdasági bajok egyik fő okozójának, hadd állítsunk föl két egyszerű tételt: 1. A mostani kormány nem pusztán (mint ahogy mondani szokás) ortodox gazdaságpolitikát nem óhajt folytatni, de lényegében semmilyent; 2. Elődei (főként a mai ellenzék baloldali része) egyre inkább úgy érzik, hogy most megfogták a kormányt, s minden korábbinál vehemensebben követelik: „azonnal tessék feladni a Matolcsy-féle gazdaságpolitikát, s visszatérni egy „normális” gazdaságpolitikához”. Antal Attila A kulturális hátország kiépítésének és a társadalmi meggyökeresedésnek az igénye nem éppen új jelenség a baloldalon. A modern (rendszerváltás utáni) hazai baloldalnak – itt és a következőkben a „baloldalt” nem pártpolitikai értelemben használom – tulajdonképpen mindig is ez volt az egyik legfontosabb kihívása. A megoldási kísérleteknek két állandó eleme volt: egyrészt mindig „pártosak” voltak, vagyis az MSZP-től eredtek (lévén, hogy nem alakult ki erős civil hátország), másrészt rendre elbuktak. Sem a jobboldali polgári körök importálása, sem pedig Gyurcsány Ferenc kezdeményezései (ilyenként fogható fel a Harmadik Út, vagy a Demokratikus Charta is) nem hozták meg a várt áttörést. Nagy Attila Tibor Törvényszerű, hogy a Jobbik és a vele elvileg szövetséges, ugyanakkor eszközeiket tekintve radikálisabb szervezetek között kisebb-nagyobb feszültségek keletkeztek az elmúlt másfél évben, éppen abban az időszakban, amikor a Jobbik az Országgyűlés tagja. Arra a lehetőségre, hogy parlamentbe kerülésével a Jobbik és a nála radikálisabb szervezetek között ellentétek robbannak ki, hónapokkal a választások előtt felhívtuk a figyelmet. Nem meglepő tehát, hogy a Jobbik vezetése elhatárolódott Zagyva György Gyula, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tiszteletbeli elnöke szigetes akciójától, illetve a Magyar Szigeten a Betyársereg tagjának, valamint a HVIM vezetőjének, Toroczkai Lászlónak a kijelentéseitől. Nem könnyű a köztársasági elnök első évének karakterisztikáját érdemben elemezni, hisz Schmitt Pál elnökségének legfőbb karakterjegye, hogy nincs karaktere. Érdemes megvizsgálni ugyanakkor, hogy a kontúrok nélküli elnöki arculat milyen eredőkre vezethető vissza, illetve ahhoz, hogy teljesebb képet kapjunk, azt sem árt számba venni, hogy a harmadik köztársaság negyedik elnökének valójában milyen reálpolitikai mozgástere van. Jeskó József Egyelőre felemás eredményeket tud felmutatni a Szócska Miklós vezette egészségügyi államtitkárság. Komoly szakmai vitákat váltott ki a betegút-szervezés új modellje és az újonnan létrehozott, szinte „korlátlan” felhatalmazással rendelkező GYEMSZI (Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet) szerepe is. Riasztó hírek érkeztek a gyógyszeriparból: az AstraZeneca a kutatás-fejlesztés magyarországi leépítését tervezi, míg Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója úgy nyilatkozott, hogy a hazai gyógyszergyártás könnyen a textilipar sorsára juthat. A legnagyobb probléma azonban, hogy úgy tűnik, a hazai egészségügy megmentésére a Fidesznek sincs csodaszere. Csizmadia Ervin Néhány nap múlva, augusztus 7-én lesz Bibó István születésének 100. évfordulója, ami ismét alkalmat teremt számunkra, hogy – ha persze röviden is – számba vegyünk pár dolgot, ami 2011-ből visszanézve fontosnak tűnhet a 20. század egyik legjelentősebb politikai gondolkodója életművéből. Bibót ma már nem érdemes úgy interpretálni, mint 20 éve. Újraolvasva korszakos tanulmányait, meghökkentő módon ma nem az érdekes belőle, ami korábban. Illetve az is érdekes, de nem úgy. Antal Attila Számtalan reflexió kísérte Orbán Viktor tusnádfürdői beszédét, többségük a miniszterelnöknek a nyugati fogyasztói- és jóléti társadalom végéről vallott téziseit szedte darabokra. A nemzetstratégiai kérdésekről folytatott, késhegyre menő vita nem új keletű: politikusainkat mindig is foglalkoztatta a nyugati, a keleti és a sajátos magyar út lehetősége. Ahogyan Gyurcsány Ferenc is megfogalmazta: „Magyarországon egyszerre itt van Hunnia és Pannónia politikai kultúrája, igényrendszere, valóságértelmezése. Eddig mindig azok voltak sikeresek a politikában, akik a nyugatos modernizáló köztársaságpárti, Európára tekintő Pannónia ügyét és ezt támogató csoportjait össze tudták kapcsolni a magyar ugar összes lelki félelmét és szociális nyavalyáját magán hordó Hunnia világával.” Orbán Viktor e vitát – úgy tűnik – a véglegesség szándékával Hunnia javára döntené el, hiszen Pannónia életképtelen, mivel a mintának tekintett nyugati világ fáklyája kialudt – persze ez azt is maga után vonja, hogy eljelentéktelenednek a Pannóniát képviselni kívánó politikai erők. Ha értelmezni akarjuk a kétharmados aszimmetriából fakadó politikai helyzetet, legelőször is nem árt számba venni, milyen okokra vezethető vissza a kétharmad. Ez már csak azért is elengedhetetlen, mert e nélkül nehezen értelmezhetjük a Fidesz-kormány szándékait és tetteit, illetve nemigen mérhetjük föl a legnagyobb ellenzéki erő előtt álló kihívások természetét sem. Nagy Attila Tibor A Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform (DKP) és az MSZP pártvezetése közötti ellentét könnyedén háttérbe szoríthatja azokat az okokat, amelyek a Magyar Szocialista Párt történetének legsúlyosabb válságához vezettek. A Gyurcsány-Mesterházy vetélkedés persze fontos, de ez csak a felszín, nem visz minket közelebb annak megértéséhez, hogy a Fidesz-kormány elmúlt tizenhárom hónapjának megannyi nagy vihart kavart intézkedése, valamint a kormány stílusa, amelyik elmélyíti a közélet erős polarizáltságát, nem vezetett el az MSZP támogatottságának növekedéséhez. Csizmadia Ervin A Fidesz vasárnapi, 24. kongresszusán egyetlen nem várt tónusú felszólalás hangzott el, az, amit Pokorni Zoltán mondott. Morális tanmesébe ágyazott beszédében a szónok arról igyekezett meggyőzni párttársait, hogy a Fideszre az egyetlen komoly veszélyt saját maga jelenti, pontosabban az, ha a pártra a továbbiakban nem lesz jellemző a mértéktartás. Ez egy érdekes gondolat, így egy évvel a kormányzás megkezdése után. Jeskó József Az utóbbi hetek társadalmi elégedetlensége nyomán egyre inkább felerősödtek a hangok, amelyek a következő választásokon már a Fidesz-KDNP bukását vizionálják. Eltekintve attól a hatalompolitikai kérdéstől, hogy jelenleg nem látszik olyan erő, amely képes lenne reális alternatívát felmutatni, érdemes lenne azzal a kérdéssel is foglalkozni, hogy jobboldali kormány bukása egy újabb méretes kudarccal gazdagítaná a magyar reformkísérletek igencsak hosszú történetét. A kérdés az, hogy a balliberális kudarc után a teljesen más irányból építkező jobboldal bicskája is beletörik-e a fenntarthatatlan posztkádári társadalom reformjának kísérletébe. Antal Attila „Fel tudjuk-e oldani a lemaradók több támogatást, több védelmet igénylő követelése és az elöl haladó versenyképes csoportok nagyobb gazdasági, társadalmi szabadságot megfogalmazó elvárása között feszülő konfliktust?” – fogalmazta meg a rendszerváltás egyik legnagyobb dilemmáját Gyurcsány Ferenc 2005-ös Útközben című könyvében. E húsbavágó kérdés kapcsán ütközött össze a baloldal (javarészt inkább Gyurcsány Ferenc) és jobboldal polgárosítási koncepciója: míg az előbbi a nyugatos Magyarország megteremtését szinte mindenki felemelésével és polgárosításával képzelte el (szolidaritás-alapú társadalompolitika), addig az utóbbi – elfogadva a társadalmi különbségeket – a középosztály felső hányadára alapozza jelenlegi politikáját. A felső középosztályra alapozott jobboldali gazdaság- és társadalompolitika kockázatai már ismertek, elméleti alapjai és eszmei kiindulópontjai azonban kevésbé – talán a hazai baloldalnak ezt kellene először tanulmányoznia mielőtt új társadalompolitikát formál. Hiszen a jobboldali társadalompolitika – a világképbeli eltérések mellett – a baloldal sikertelenségének egyenes folyománya. Az új baloldali társadalompolitika egyszerűen nem lehet az orbáni víziók antitézise, tarthatatlan az a tétel, hogy „a kormányváltás után mindent vissza”. Pusztán csak azért is, mert a baloldal eddigi társadalompolitikája megbukott. Novák Zoltán A kormány meglepő megoldásokkal tarkított gazdaság-és társadalompolitikája fordulatokban gazdag volt az elmúlt egy évben. Bár a retorikai megnyilvánulások és a konkrét döntések iránya gyakran különválik, egy dolog – a szavak és tettek szintjén egyaránt – egyértelmű: a Fidesz-kormány a középosztály kezébe helyezte saját és az ország sorsát. Az új adórendszerrel jelentős jövedelemátrendezést hajtott végre azon az áron is, hogy emiatt húsbavágó megszorításokra kényszerül. Sorba véve az elmúlt időszak döntéseit, és végigtekintve a Széll Kálmán-terv célkitűzésein, nem túlzás azt állítani, hogy a kormány mindent egy lapra tett fel, bízva abban, hogy a helyzetbe hozott réteg katalizálja majd a gazdaságot. Már csak az a kérdés, hogy a középosztály beváltja-e, képes-e beváltani a hozzá fűzött reményeket. Nagy Attila Tibor Magyarország közjogi átszervezésével párhuzamosan ez év elejétől egyre nagyobb szerepet kapnak a gazdaság és a társadalom átalakítására vonatkozó reformok. A Széll Kálmán-terv, a konvergenciaprogram, a Semmelweis-terv, vagy legújabban a rendvédelmi dolgozókat érintő korai nyugdíjazási lehetőségek körüli viták jól mutatják, hogy ezeknek az intézkedéseknek egy része komoly ellenérzéseket vált ki egyik vagy másik érintett csoportból. Jól látható, hogy a reformok egymással párhuzamosan folynak, és kiterjednek szinte az élet minden területére (küszöbön van a helyi közigazgatás további reformja is). A feladat nagyságát jelzi, hogy a miniszterelnök egyenesen az ország újjászervezéséről beszél. Ennek azonban két fő feltétele mindenképpen van: a reformok ideológiai megalapozása és helyes technikai keresztülvitele, e két fő feltételnek pedig az összhangba hozása. Csizmadia Ervin Magyarországon nagyjából két nagyobb hullámban fejlődött ki az a pártrendszer, amely most is létezik, s állításunk az, hogy egy újabb hullám már nem ismételheti meg a hőskor logikáját, azaz: ha az új pártok megjelenésének egyáltalán van értelme és persze piaca, az a korábbiaktól merőben eltérő karaktervonásokat kell, hogy felmutasson. A kérdés: van-e egyáltalán szükség egy újabb pártalapítási hullámra, vagy akár egyetlen pártra is? Novák Zoltán A Fidesz támogatottsága február óta stabilan csökkenő tendenciát mutat, ami a párt heterogén szavazótáborának bomlási folyamatát jelzi, melynek eredményeképpen ma már az ország legnagyobb politikai táborát a pártot nem választók csoportja képezi. Mindez két fontos alapkérdést vet fel: egyrészt a csökkenő legitimitás milyen hatással lesz a kormányzás irányvonalára és magára a kormányzó elitre; a másik sarkalatos kérdés, hogy mi lesz a sorsa annak a hatalmasra duzzadt tábornak, amely – jelen pillanatban – nem talál politikai képviseletet magának. Jeskó József Egy évvel a kormányváltás után is komoly fejtörést okoz a közvélemény számára az Orbán-kormány karakterének megrajzolása. Az természetesen nem meglepő, hogy jobb- és baloldal nem ért egyet az intézkedések mögött meghúzódó világkép, szervező ideológia magyarázatában, azonban feltűnő, hogy az egyes táborokon belül is mennyire eltérő vélemények alakultak ki. A szervezőerőt azonban aligha politikai ideológiákból, vagy történelmi előképekre tekintve találhatjuk meg. A kormánypolitika értelmezéséhez a kulcsot az állam radikális átalakításának igénye és az erőpolitikához kapcsolódó hatékonyság mítosza adja. Antal Attila George Lakoff nyelvészprofesszor „Ne gondolj az elefántra!” című könyvében a következőt írja: „Ne gondolj az elefántra!... Ezzel megkapjuk a keretalkotás alapelvét arra az esetre, amikor a másik oldal ellen évelünk: ne használjuk az ő nyelvüket. Az ő szóhasználatuk meghatároz egy keretet – ami különbözik attól, amit szeretnénk… Ha megmaradunk az ő szóhasználatuknál és modelljüknél, és csupán ellenük érvelünk, akkor elveszítjük a vitát, mert a konzervatív kereteket erősítjük.” Zavarba ejtő, hogy bár a kötetet és vele a nyelvi keretekről való gondolkodást elsősorban a baloldal hozta el hazánkba, eddig nem nagyon tudtak vele mit kezdeni. Sőt paradox módon inkább azt látjuk, hogy a jobboldal egyszerűen „lenyúlta” a keretezés technikáját és sikeresen alkalmazza (Nemzeti Együttműködés Rendszere, fülkeforradalom). Csizmadia Ervin Amióta a Fidesz kormányoz, a közte és politikai riválisai közötti ellentéteknek egy a korábbiakhoz képest új vonulata is megmutatkozik, ami azonban meglehetősen ritkán tárgya az elemzéseknek: ország-átalakítási ambíciók dolgában megcserélődtek a szerepek. Az a párt (a Fidesz), amely ellenzéki korában a legapróbb változtatásokkal (hogy ne mondjuk: reformokkal) kapcsolatban is szkeptikus volt, és a magyar társadalom teljes körű megvédésének programját tűzte ki céljául a „társadalomromboló” kormánnyal szemben, az a párt kormányra kerülve a legvégletesebben átalakítás- és újabban reform-párti. Az a politikai oldal pedig, amely az elmúlt két győztes parlamenti ciklusában mindent megtett, hogy elhitesse: fő feladatának az ország új pályára állítását tekinti, ez a párt az elmúlt egy évben a „védekező társadalom” érdekképviseleteként, mélyen régi vágású szerepben mutatkozik meg. Nagy Attila Tibor Az Orbán-kormány és a Fidesz tavaly év végén megkezdődött népszerűségvesztése jelentős részben a társadalompolitika területén meghozott, nagy vihart kavart intézkedéseknek köszönhető (pl. a magán-nyugdíjpénztári vagyon 97%-ának államosítása, az egykulcsos személyi jövedelemadó-rendszer miatt keletkező nettó bércsökkenés, a rendvédelmi dolgozók korkedvezményes nyugdíjazásának szűkítése, a közmunkaprogram átszabása). 2010 második felében még úgy tűnt, hogy a kormány szembefordult a külföldi hitelezőkkel és a multinacionális cégekkel. Igaz, itt megfigyelhető volt némi kettős mérce, ugyanis tipikusan azon ágazatokat sújtotta a válságadó (pl. a telekommunikációs ágazatot, a bankszektort, a hipermarketeket), amelyek esetében az országból való kivonulást technikailag nehezebb kivitelezni, másrészt az autógyártást pedig egyedi kedvezményekkel támogatja a kormány. Antal Attila Az új Alaptörvény közjogi teljesítményét csak működés közben lehet majd értékelni. Két dolgot – csupán az alkotmányozás folyamatából következően – ugyanakkor már most is nagy biztonsággal állíthatunk: egyfelől azt, hogy a Fidesz-KDNP egyfajta kormányzati rutintevékenységként tekintett az alkotmányozásra; másrészt, hogy a húsvéti alkotmány (talán épp az előbbi miatt) nem lesz a hazai politikai publikum egészének Alaptörvénye. Pedig az alkotmányozó többségnek korántsem ez volt az alapállása: a Nemzeti Együttműködés Programja, a kiszögezendő Nyilatkozat éppen a helyükbe lépő Alaptörvénynek és a Nemzeti hitvallásnak ágyazott (volna) meg. A Fidesz-KDNP szándéka egy tartós, a rendszerváltást lezáró, mindenki számára fontos Alaptörvény megalkotás volt. Valami azonban félresiklott, vagy talán el sem kezdődött: emberek tömegei vonultak és vonulnak eztán is utcára az Alaptörvény ellen, azzal az igénnyel, hogy „legyen mindenki alkotmányellenes”. Ezzel bizonyosodott be, hogy a Fidesz-KDNP óriási lehetőséget szalasztott el, s éppen emiatt merülhet fel, hogy sokan az 1989-es Alkotmányt tekintik továbbélőnek és legitimnek. Novák Zoltán A kormányzati cselekvés iránya és a kormányzás karakterisztikája egyre világosabban körvonalazódik, ugyanakkor nem elhanyagolható tényező az sem, hogy a kormány döntéseit hogyan indokolja, intézkedéseit milyen értelmezési keretben helyezi el. Természetesen a kormányzati kommunikáció messze túlmutat azon, hogy az adott kormány saját döntéseinek okaira rávilágít. A mindenkori kormány sikere jelentős részben azon áll vagy bukik, hogy képes-e tevékenységét egy olyan diszkurzív rendszerbe foglalni, mely egyszerre teremt emocionális és racionális felületet az állampolgárok azonosulásához; képes-e saját értelmezési variánsait dominánssá tenni a többi szereplő értelmezési kísérleteivel szemben; és képes-e ezeket a variánsokat vonzóvá és otthonossá (vagy legalább elfogadhatóvá) tenni a választópolgárok többsége számára. Csizmadia Ervin Pár napja, a Magyar Nemzetben megjelent egy alkotmányszöveg, amelyet a második Gyurcsány-kormány időszakában, Petrétei József akkori igazságügy-miniszter vezetésével dolgoztak ki. Nevezett alkotmánytervezettel kapcsolatban máris beindult a szokásos kommunikációs lavina: a jobboldal szerint az 2006-os alkotmánytervezetet olvasva világos, hogy semmi baj a most készülő alkotmány „nemzeti hitvallásával”, hiszen a 4 évvel ezelőtti tervezet rövid preambulumában az akkori baloldali-liberális kormány is megemlítendőnek, mi több vállalandónak tekintette a szent korona hagyományát; a baloldal pedig máris hárít: nem is tekinthető hivatalosnak ez a tervezet, hiszen a kormány ezt akkor nem tárgyalta, s különben is, a jobboldali újság által közzétett anyag akár manipulációnak is tekinthető. Jeskó József A legutóbbi közvélemény-kutatási adatok szerint a Fidesz-KDNP népszerűsége az utóbbi hónapokban jelentősen csökkent, a kormányzat vezető pozícióját azonban mégsem veszélyezteti egyetlen riválisa sem. Úgy tűnik semelyik ellenzéki erő nem képes egyelőre reális alternatívát nyújtani a kormánnyal szemben, ennek legalább három fő oka van. A politikai helyzetből fakadó hátrány, a kommunikációs hátrány és a szakpolitikai hiányosságok. Egyelőre nem látszik, ki nőheti ki magát a kihívó pozíciójába, mindenesetre az ellenzéki pártok esélyei nem a legjobbak. Nagy Attila Tibor Egy új politikai rendszer megalkotói nehezen szoktak ellenállni annak a kísértésnek, hogy a jövőt jobbnak, nemesebbnek, szebbnek és igazságosabbnak tüntessék fel, mint az addigi korszakokat. Különösen így van ez Magyarországon, ahol a XX. században egyik rendszer követte a másikat, és mindegyik rendszer képviselői erőteljes szavakkal ítélték károsnak, nemzet- vagy népellenesnek a korábbi politikai rendszereket. A kizárólagosságra való törekvés, illetőleg az uralomra került hatalmi elitek pozíciójának megszilárdítása érdekében aztán vagy erőszakosan félretolták az ellenzéki politikai erőket (pl. az 1949-1989 közötti szocialista rendszerben), vagy erőteljesen korlátozni igyekeztek azokat (a Horthy-korszak idején). Novák Zoltán Egyértelmű, hogy a kormány a szabadság és hatékonyság balanszát a hatékonyság javára kívánja elbillenteni, ahhoz sem férhet kétség, hogy erős állami szerepvállalásra alapozott cselekvésorientált kormányzást kíván megvalósítani, de az már korántsem ilyen nyilvánvaló, hogy mindezt nem minden elméleti háttér nélkül teszi. Az elméleti alapozás nyugatról érkezik, és nem más képezi a magvát, mint a „good government” teóriája, annak is a Stein Ringen féle értelmezése, mely ötvöződik a hazai erőpolitikai attitűddel, és így jön létre egy olyan modell, amely már igazi hungaricum: a hard government. Ahhoz, hogy helyi értékén tudjuk kezelni a kormány eddigi tevékenységét, illetve be tudjuk mérni a lehetséges mozgásirányát, elengedhetetlen, hogy közelebbről is megvizsgáljuk, e modell főbb karakterjegyeit. Csizmadia Ervin A húsz éves magyar demokrácia sok váratlan és meghökkentő fejleménye között talán az egyik legmeglepőbb az, hogy Magyarország és Nyugat-Európa húsz évvel ezelőtt egyértelműen pozitív kapcsolata mára meglehetősen ambivalenssé vált, amit mi sem mutat jobban, mint a médiatörvény körüli nemzetközi perpatvar és a nyugati sajtó (sőt politikai osztály) kőkemény fellépése a magyar kormánnyal szemben. Erre a jelenségre persze könnyű azt mondani: Magyarország egészének nyugatos elkötelezettségét senki nem kérdőjelezi meg, s a kritikák „természetesen” kizárólag a Orbán Viktorra és a kormány politikájára vonatkoznak. Csakhogy az Orbán-kormány működésének rossz nyugati megítélése maga is tünet, vagy inkább figyelmeztető jel – nem csak a kormánynak, hanem az egész országnak. Ha ugyanis egy kormányváltás után hatalomra kerülő kormány annyira népszerűtlen, mint amennyire a mostani, akkor felvetődik a kérdés: mi van a kormány mögött álló óriási választói réteggel? Az is osztozik a népszerűtlenségben? E társadalmi tömeg nyugatos elkötelezettsége is megkérdőjeleződik a külföldi kritikusok szemében? Akárhogyan is: az Orbán-kormány Nyugaton népszerűtlen, ám kormányképes, (baloldali és zöld) ellenzéke külföldön népszerűbb, ám kormányképtelen. Antal Attila Egy alkotmány újdonsága és előremutató jellege nem csupán a korábbi alaptörvényhez való viszonyában, esetleg a leváltandó politikai rendszert lezáró karakterébenben, még csak nem is „forradalmi” hevületében keresendő, hanem abban, hogy felismeri-e az alkotmányozó a kor legfontosabb kihívásait, s arra megfelelő válaszokat ad-e. Szűcs Jenő kiváló történészünk nyomán azt mondhatjuk, hogy az alkotmánynak (s persze magának az alkotmányozási folyamatnak) önfejlesztőnek kell lennie. Vagyis nem valami ellen (jelesül 1989, vagy az elmúlt nyolc év) kell alkotmányozni, hanem valamiért. A mindenkori alkotmányozótól természetesen nem követelhetjük meg, hogy ne foglalkozzon a korábbi ciklusok közjogi hagyatékával, azt azonban igen, hogy mindezt a jövő, az elfogadandó alkotmány hasznosíthatósága szempontjából tegye. Jogos lehet tehát az az elvárásunk, hogy 2011 új alkotmánya ne csupán egy „ellen-alkotmány” legyen, hanem érdemben foglalkozzon a jövő kihívásaival. Ezek között a legfontosabb talán a környezetvédelem szerepe. Ennek kapcsán három állítást fogalmazok meg: (1) egy alkotmánynak igen fontos szerepe lehet a környezet védelmében; (2) az Alkotmánybíróság és a tudomány kidolgozta azokat az elveket és formulákat, amelyeknek az új alkotmányba való foglalásával valóban a „jövő alkotmánya” lehetne a 2011-es alaptörvény, s ezzel – főként soros elnökként – európai irányt is mutathatunk; (3) végül – bár az óra ketyeg – talán nincs késő még arra, hogy az alkotmányozó felfigyeljen minderre. Jeskó József Az egészségügy átalakítása kapcsán az utóbbi hetekben két téma uralta a közbeszédet: a gyógyszerkassza várható megvágása és a kórházi struktúra átalakítása. Mint cseppben a tenger, úgy mutatkozik meg az egyes részterületeken a kormánypolitika minden erénye és gyengesége. A közpolitikai folyamatok mélyebb vizsgálata rávilágít ugyanis a kétharmados felhatalmazás korlátaira. Egyáltalán nem arról van szó, hogy a kormány mindent megtehet, hiszen cselekvését a társadalmi térbe behatolva kisebb-nagyobb mértékben számos tényező korlátozza a pénzhiánytól a nyomásgyakorló lobbikon át, a választói elvárásokig. Novák Zoltán A jelenlegi kormányzó elit az elmúlt két ciklust ellenzékben töltötte, és a nyolc éves ellenzéki lét érzékelhetően frusztrálóan hatott rá, ami érthető is, mivel a magyar demokrácia első öt ciklusa váltógazdaságban telt, és nem alakultak ki a nagyobb múltú nyugati demokráciákra jellemző többciklusú kormányzás hagyományai. Utólag nem nehéz belátni, hogy 2006-ban sem a kormányoldal, sem az ellenzék nem volt felkészülve a hatalmi szereposztás négyéves meghosszabbítására. A kormánypártok esetében ennek igen komoly negatív következménye volt: a négy év alatt sikerült felszámolniuk társadalmi bázisuk egy jelentékeny részét. A Fidesz esetében az ellenzékiség elhúzódásából fakadó frusztráció a pártépítés és a pólusképzés hajtóerejévé vált, és új kohéziós elemek alkalmazásával sikerült megteremteni és máig egyben tartani az „új többség” heterogén közösségét. Nagy Attila Tibor A politika sokszor hangos felszíne olykor elhiteti velünk, hogy a kormány vagy egy párt megítélése azon múlik, hogy mennyire sikeres a politikai terepen. Ennek jelentősége itt sem vonatik kétségbe, azonban érdemes felhívni a figyelmet a kevésbé látványos, de a mélyben zajló folyamatokra, amelyek szintúgy komolyan kihatnak a politika szereplőinek, ez esetben a kormánynak, és a mindenkori kormánypárt(ok)nak a megítélésre. Érdemes elgondolkozni azon, hogy mennyire működik hatékonyan és jól a mindennapokban a politikai rendszer, és annak hangsúlyos szereplője, a kormány. Jó-e a távolsági és a tömegközlekedés, jó minőségben épülnek-e az autópályák, milyenek a kormányzati ügyfélszolgálatok, időben válaszolnak-e az állampolgárok és a partnerek leveleire, észrevételeire, megfelelő-e a jogszabályok végrehajtása, azaz hogyan „üzemel” az ország? Ezt a tevékenységet az államapparátus (minisztériumok és háttérszervei) vezetik és koordinálják, így a kormányzati szervek szakmai munkájának színvonala perdöntő ezekben a kérdésekben, amelyek előbb-utóbb jócskán kihatnak mindannyiunk életére. Csizmadia Ervin Mielőtt túlságosan elragadtatnánk magunkat, s csatlakoznánk azokhoz, akik szerint vége a demokráciának, rögzítsük azt, hogy a hazai demokratizálódás folyamata kezdettől tartalmaz egy mély és sokáig fel sem ismert ellentmondást, ami a demokratikus intézmények és a demokratikus magatartásformák kialakulásának eltérő ritmusában mutatkozik meg. Ralph Dahrendorf híres mondása szerint: „Egy politikai rendszert hat hónap alatt le lehet váltani, egy gazdasági rendszert hat év alatt át lehet alakítani, a társadalmihoz hatvan év kell.” Antal Attila A kormányzás kockázatos tevékenység, és maga a kormány is jelentős kockázati tényező lehet. A kutatóintézetek, hitelminősítők és elemzőcégek különböző szempontok szerint értékelik és indexelik egy-egy ország kormányzati tevékenységét és teljesítményét. Ezek a gazdasági és politikai kockázati indexek egyrészt azt a célt szolgálják, hogy a különböző országok összehasonlíthatóak legyenek, másrészt pedig azt is, hogy a nagyon is egyedi vonások kiütközzenek (pl. a befektetési lehetőségek felmérése miatt). Jeskó József Kevés olyan politikatudományi elmélet született az elmúlt években, amely akkora visszhangot váltott volna ki a közvéleményben, mint Ronald Inglehart értékelmélete. A teória lényege, hogy kérdőíves kutatások alapján egy-egy ország elhelyezhető egy koordinátarendszerben, amelynek vízszintes tengelyét a nyitott/zárt gondolkodás, a függőlegeset pedig a racionális/tradicionális (vallásos/nem vallásos) világkép jelenti. A hazai eredmények tükrében kijelenthetjük, hogy idehaza politikai rendszer által lefektetett alapértékek igencsak távol állnak a társadalmi valóságtól. Kérdés, hogy a felépülő új berendezkedés képes lesz-e feloldani ezt az ellentmondást. Novák Zoltán A politikum területén az új esztendő rengeteg izgalmat tartogat számunkra, és kétség sem férhet hozzá, hogy 2011-ben sok olyan kérdés fog eldőlni, mely nagyban meghatározza az ország középtávú jövőjét. Egyebek mellett új alkotmánya lesz az országnak, első ízben tölti be Magyarország az Unió soros elnöki posztját, és eldől, hogy sikerül-e beindítani a több mint egy évtizede halogatott szerkezeti reformokat. Ugyanakkor méltatlanul kevés szó esik egy nem kevéssé fontos momentumról, mégpedig arról, hogy januárban debütál a Fidesz-kormány új adórendszere, mely jelentősen átrendezi a közteherviselés hazai rendszerét. Az új adószabályozás igazi jelentőségét az adja, hogy nem csupán egy adócsökkentésről van szó, hanem az anyagi javak nemzeti elosztás-rendjének új modelljéről. Csizmadia Ervin Az elmúlt napokban eddig is ismert, mégis roppant zavarba ejtő adatok és statisztikák láttak napvilágot a magyarországi foglalkoztatás deformáltságáról, s ennek részeként a hazai kvalifikálatlan munkaerő szinte kilátástalan elhelyezkedési lehetőségeiről. A minap Demján Sándor félmillióra becsülte a termelőmunkában részt vevők számát, ami még akkor is borzasztóan alacsony szám, ha tudjuk: ma már egy ország gazdasági teljesítménye nem elsősorban termelőszférájának kiterjedtségén múlik. Azt már csak megemlítjük – többször is írtunk róla -, mennyire aggasztó az ország egészségügyi állapota, s mennyire rosszak a magyar társadalom születési, halálozási és öngyilkossági mutatói. Az adatok meglehetősen vészt jóslóak, s felvetik azt a húsbavágó kérdést, hogy ilyen társadalmi paraméterek között lehetséges-e egyáltalán kapitalizmust/piacgazdaságot, vagy másképpen: versenyképes társadalmat építeni. Antal Attila Az öngondoskodás fontossága tipikusan olyan érték lehetne, amely a diktatúra paternalista viszonyaiból szabadult országokban – így hazánkban is – nagy karriert futhatna be. Az államtól való függetlenség, a saját javaink önálló beosztása népszerű elvek lehetnének. Úgy tűnik nem azok. Az eddigi „háromlábú” nyugdíjrendszer radikális és rapid átalakítása (még ha egyébként jogos is az állami nyugdíjkassza fenntarthatóságának igénye) mindenképp rombolja az öngondoskodás eddig kiépített rendszerét, vagyis azt, hogy lehetőség, s egyben kötelesség a saját jövőnkről való önálló gondoskodás. A kormány intézkedéseinek nem is elsősorban a tartalma, hanem annak formája jelent veszélyt az öngondoskodásra. Az, hogy a kormánynak nagyobb társadalmi földcsuszamlás nélkül sikerült keresztülvinne a nyugdíjrendszer átalakítását arra utal, hogy felismerte a társadalomnak az öngondoskodással szembeni paradox attitűdjét: egyrészt csupán az elvek szintjén elfogadott ez az érték a magyar társadalomban, másrészt létezik olyan felfogás is, amely az öngondoskodást a normaszegéssel rokonítja. Novák Zoltán „Reform vagy bukás, nincs más.” ez volt őszödi beszéd váteszi kulcsmondata, és az előző ciklusban tanúi lehettünk, hogyan fullad ki a kezdeti reformlendület, hogyan porlad el a reformidentitás a párton belüli ellentétek, a koalíciós ütközések, hitelességi problémák, a társadalmi ellenállás és a költségvetési prés súlya alatt. Bár az akkori szituáció ezer ponton különbözik e jelenlegitől, a reform vagy bukás dilemmája mégis elemi erővel jelenik meg újra a kormányzó erő cselekvési horizontján, és mind a jobboldali kormány, mind az ország szempontjából sok múlik azon, hogy milyen választ sikerül adni a problémára. Jeskó József Az utóbbi hónapokban a Fidesz-kormány politizálásának elhibázott irányát mi sem jelzi jobban, mint az, hogy a kormányváltás óta folyamatosan nemcsak a baloldal, hanem a jobboldali-konzervatív szellemi holdudvarba tartozó értelmiség is fokozatosan Orbánék bírálójává vált. A leginkább a jobboldalhoz sorolható jogi társadalom a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tartott pódiumbeszélgetésen kelt ki a kabinet alkotmányellenes döntései ellen, sőt sokak meglepetésére még a Fidesz-közeli sajtóban is számos bírálat érte a kormány politikáját. Mindemellett a 2000-es években megszülető fiatal konzervatív értelmiségi gondolkodók elhatárolódása a közéletre nyitott olvasó számára a legfeltűnőbb jelenség. Csizmadia Ervin Van olyan, hogy „jó” és „rossz” populizmus? Első ránézésre nyilvánvaló képtelenségnek látszik. Hiszen közkeletű nézet szerint a populizmus egy tömbből faragott, megfellebezhetetlen erkölcsi ítélkezésre jogot formáló, alapjában elitellenes, tehát rossz ideológia, vele kapcsolatban fel sem merülhet a „jóság” gondolata. A bal-liberális térfélen sokan már a 90-es évek közepén – „árulása” idején - ilyen kártékony populista pártként azonosították a Fideszt, pedig akkor milyen messze voltunk 2010 tavaszától. A 2000-es évek közepén aztán megjelent a szélsőségesen populista Jobbik, s ettől kezdődően általános népszerűségre tett szert a „mérsékelt” és a „szélsőséges” populisták általában rejtett, de olykor nyílt együttműködésének teóriája. Populizmus-ügyben tehát nem sok új van a nap alatt, holott lenne mit átgondolnunk a „nép” fogalmára olykor valóban teljesen egyoldalúan építő populista politika ügyében. Nagy Attila Tibor Magyarország gyors és öles léptekkel halad a miniszterelnök által vizionált „forradalom” útján. A lendületes belépő más kormányoktól sem áll távol. A Blair-kormány 1997-ben szintén fontos döntések sorát hozta már az első pár hónapban (pl. a jegybank függetlenségének biztosításáról). Az sem szokatlan tőlünk nyugatabbra, hogy az új kormány új, reményteljes kezdetet ígér, de új politikai rendszer felépítésébe nem szoktak belekezdeni (igaz, a kormányzó erőknek ehhez általában nincsen meg a szükséges alkotmányozó többsége). Antal Attila Ezen a héten mutatják be a Facebook-sagat feldolgozó A közösségi háló című filmet. Ennek apropóján talán nem lövünk nagyon mellé, amikor azt állítjuk, hogy a Fidesznek a kormányzás aprómunkája és a közjogi rendszer nagyvonalú átszabása mellett volt és van ideje foglalkozni azzal is, hogy jelen legyen az internetes közösségi hálózatok világában, méghozzá legnagyobb zászlóshajójával, Orbán Viktorral (a Facebook-on ugyanis az „emberközeli” miniszterelnökkel találkozhatunk, aki bepillantást enged a kulisszák mögé). Már-már közhelyszámba megy, hogy a web 2.0-ás forradalmat a kisebb pártok (elsősorban a Jobbik és az LMP) használta ki leginkább, azonban a kormánypárt igen hamar vette a lapot – méghozzá nem is akárhogy, hiszen a személyes spindoktorok mellett internetes kreatív csapatot is foglalkoztat Orbán Viktor. A Méltányosság már utalt arra, hogy a miniszterelnök képes volt pl. a 2010-es évértékelő kapcsán komoly internetes közösségeket megmozgatni és a napi politika eszközévé tenni a Facebook-ot. A miniszterelnök az ellenzéki politizálás évei során előszeretettel vitte híveit az utcára. Kormányzó erőként erre (egyelőre) nincs is szüksége, azonban a Fidesz (és persze Orbán Viktor) a netes hálózatokon és a kormányzás új eszközeivel kívánja ezt a közösségi élményt fenntartani. Három példát hoznék ennek alátámasztására. Novák Zoltán Kétség sem fér hozzá, hogy a költségvetési vita új fejezetet nyit a Fidesz kormányzásában. Az elkövetkező időszak igazi tétje, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER), mint szimbolikus keretrendszer kiállja-e az idő próbáját. A Nemzeti Együttműködés Rendszerének ideája fogta össze és foglalta keretbe a kormány lépéseit, ez adta az elmúlt fél év szerteágazó intézkedéseinek emocionális töltetét és kötőelemét. Ám eddig döntően olyan intézkedésekről volt szó, amelyek nagyrészt illeszkedtek a választók elvárás-horizontjához, most azonban számos olyan döntés kerül napirendre (25-30 ezres elbocsátás a közszférában, közalkalmazottak jogállásának módosítása, reálértéken kevesebből gazdálkodhat jövőre az egészségügy, családi pótlék-jogosultság korlátozása stb.), amely választói érdekeket sért, és ezzel valódi erőpróba elé állítja a NER-t. Csizmadia Ervin Néhány napja müncheni előadásában Soros György ismét meghökkentette a világot, amikor a német és az általában vett mainstream-gazdaságpolitikát bírálva megszorítások helyett „laza fiskális politikát” ajánlott, s kemény szavakkal ostorozta az államadósság és az államháztartási hiány csökkentésére irányuló gazdaságpolitikai vonalvezetést, ami szerinte egy deflációs spirálba hajszolja Európát. Nagy Attila Tibor A második Orbán-kormány eddigi legfontosabb hetén vagyunk túl, hiszen kiemelkedő jelentőségű döntések születtek: a vörösiszap-ömlés katasztrófáját követően egy héttel, október 11-én az Országgyűlés pár óra alatt megszavazta a Mal Zrt. kormányzati felügyeletét lehetővé tévő törvényt. A második nagy súlyú döntés elsősorban a multinacionális nagyvállalatokat, ezen belül a kiskereskedelmi láncokat, telekommunikációs cégeket és energiavállalatokat sújtó „válságadó”, amelyhez társul a kormánynak azon szándéka, hogy leállítja a magán-nyugdíjpénztáraknak járó mintegy havi 30 milliárd Ft befizetés folyósítását, és azt ideiglenesen a kormányzat kezelésében hagyja. Csizmadia Ervin Se permanens kampány nincs, se az nem igaz, hogy ne lenne kampány. Az önkormányzati választás előtti két hétben több párt is erősen az érzelmek felcsiholása felé fordult. A kormányoldal azonban többféle érzelmi húrt is megpendített, s ezek közül csak az egyik a Papcsák Ferenc-féle, úgynevezett elszámoltatási vonal. A Fidesznek azonban van másfajta érzelmi megközelítése, ahogyan az LMP-nek is. Az MSZP ellenben továbbra is a „ráció” pártjának hirdeti magát. Nagy Attila Tibor Kósa Lajos ügyvezető alelnök a Fidesz 2010. szeptember 9-én megtartott önkormányzati kampánynyitó rendezvényén arra intette helyi politikustársai gyülekezetét, hogy „eszébe se jusson felülni szirénhangoknak, bonyolult nemzetközi összefüggéseknek”. A fenyegető államcsődöt vizionáló júniusi szavai, és ennek nyomán bekövetkezett forintgyengülés sajátos hangulatot kölcsönöz ezen – bővebben meg nem magyarázott – szavainak, amelyeket akár úgy is lehetne értelmezni, hogy ő és a Fidesz vezetősége nem nagyon tud mit kezdeni a „bonyolult nemzetközi összefüggésekkel”. Pedig muszáj. Antal Attila A Fidesz-KDNP centrális erőterének az elkövetkező időkben három nagy kihívással kell szembenéznie: egyrészt magának az egész konstrukciónak a megszilárdításával, másrészt a gazdaság stabilizálásával és a növekedés beindításával, végül (s talán ez a legfontosabb) meg kell mondani, hogy hogyan mélyíthető el a polgári középosztály és a bizonytalan helyzetű társadalmi csoportok szövetsége. A kormányfő hétvégi kötcsei beszédében elhangzott feladatkijelölés is nagyrészt ezekre rímel. Az önkormányzati választások megnyerése, egy sikeres uniós elnökség, valamint az új Alkotmány elfogadása mind-mind a centrális erőtér igazolását, elmélyítését szolgálhatja. Csizmadia Ervin Elköszönt a Fővárosi Közgyűléstől Demszky Gábor s a főpolgármesteri cím elvesztésével zárul le valójában az SZDSZ által képviselt rendszerváltó liberalizmus. Bár SZDSZ már régóta nincs, s a BKV körüli botrányok alaposan megtépázták a főpolgármester tekintélyét is, mégis azt kell mondanunk: Demszky teljesítménye nem csupán az, hogy (mint búcsúzáskori méltatói mondták) öt választást volt képes megnyerni, hanem az is, hogy egészen a legutóbbi időkig képes volt fenntartani valamiféle „Demszky-fílinget”. Novák Zoltán Nehezen megválaszolható, és újra meg újra visszatérő kérdés, hogy meg lehet-e változtatni egy ország kulturális karakterét, meg lehet-e törni a rossz hagyományokat. Természetesen nem a társadalom művészeti és alkotói alrendszerére gondolok, hanem a kultúra azon értelmezésére, mely azokra a magatartás-szisztémákra utal, amely bizonyos csoportokat, közösségeket (ez lehet akár egy nemzet) összeköt, és egyben meg is különböztet másoktól. Ez egyszerre szűk és tág értelmezés, mert vonatkoztatható egy ország teljes közösségére, ugyanakkor egy nemzet kulturális alapvonásait olyan alegységek alakítják, mint például a munkakultúra, a politikai kultúra, az üzleti kultúra vagy épp a közlekedési kultúra. Életvilágunk nagyon különböző területei ezek, viszont van egy közös pontjuk, mindegyik terület az egyének és csoportok közötti viszonyrendszert írja le. Összefoglalóan tehát a társas érintkezés kultúrájáról van szó; ez elemzésem tárgya, de még mielőtt választ keresnénk az eredeti kérdésre, miszerint meg lehet-e változtatni egy ország kulturális karakterét, előbb arra kell választ adni, hogy egyáltalán meg kell-e változtatni, szükség van-e ilyen irányváltásra. Erre a válaszom: határozott igen. Jeskó József Amennyiben a Jobbik-frakció parlamenti munkáját vizsgáljuk, akkor megállapítható, hogy elmaradt az elemzők által várt kőkemény ellenzéki magatartás, elhalványult a radikális és mérsékelt jobboldali erők közötti törésvonal. A Jobbik képviselőcsoportja a benyújtott törvényjavaslatok 60%-át „csont nélkül” megszavazta, sőt, egy-két elszólás kivételével retorikájában is megszelídült. A másik oldalon ezzel szemben igencsak nagy visszhangot kiváltó eseményekről számolt be a sajtó. A Magyar Szigeten történt incidensek, a Gárda újjáalakulását követő utcai botrány, majd a főkapitány magánéleti okokból történő lemondása, valamint Toroczkai Lászlónak a párt „áruló” szakpolitikusaival kapcsolatos megnyilvánulásai szolgáltattak témát a médiának a nyári uborkaszezonban. Tehát egyelőre meglehetősen zavarosnak tűnik a párt mozgása, érdemes azonban összegyűjtenünk a Jobbik előtt álló kihívásokat és lehetőségeket, amelyek a párt jövőjét meghatározhatják. Antal Attila Az Orbán Viktor által centrális erőtérnek nevezett politikai konstrukciót egyesek „putyinizmusnak” látják, mások az ország felemelkedési lehetőségének vélik benne felfedezni. A Méltányosság Politikaelemző Központ inkább egy másik értelmezési lehetőséget kínált, nevezetesen azt, hogy a centrális erőteret a szavazókért folytatott verseny szempontjából vizsgáljuk, s ennek alapján mondjunk véleményt magáról a Fideszről is. A centrális erőtérről való gondolkodáshoz azonban szervesen hozzá kell, hogy tartozzon a központtól távol lévő politikai erőkről, vagyis az ellenzékről való gondolkodás. Jenei András Amióta Orbán Viktor bejelentette, hogy megszakadtak a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) a tárgyalások, és az októberben lejáró szerződés nem kerül meghosszabbításra, sorra jelentek meg Magyarország gazdasági öngyilkosságáról, vagy éppen ellenkezőleg, az új kormány bátorságáról szóló hazai és nemzetközi írások. Ám korántsem az a legfontosabb kérdés, vajon az elmúlt két hét eseményei jót, avagy rosszat tesznek országunk gazdaságának, azt az idő (és a befektetők) majd eldöntik, sokkal inkább érdekes magának a lépésnek a precedensértéke, valamint bel- és külpolitikai kontextusai, melyek átírhatják, de legalábbis új szavakkal bővíthetik a nemzetközi pénzügyi szótárat. Csizmadia Ervin Múlt heti évadzáró napirend előtti felszólalásában (majd pedig két televíziós interjúban is) a miniszterelnök hangsúlyosan beszélt az új kormánynak arról a szándékáról, hogy a kormányzást nem ideológiai alapon, hanem a „józan ész” nevében kívánja végezni, s e szándék jegyében kitüntetett figyelmet kíván fordítani a baloldali értékek és személyek integrálására is. Az MSZP persze ezt egyáltalán nem hiszi el neki, de a tény ettől még tény: Orbán Viktornak valamit kezdenie kell hatalmasra duzzadt szavazó táborával, amelynek soraiban jócskán vannak volt mszp-s szavazók is. Novák Zoltán Az elmúlt években – különböző irányból és különböző értelmezésben – újra és újra felvetődött egy „társadalmi szerződés” igénye és lehetősége Magyarországon. A nemzeti együttműködés nyilatkozata emelte be ismét a fogalmat az érdeklődés középpontjába, és szinte azonnal a viták kereszttűzébe került, persze a már megszokott felületes és pártos módon. Mutatkozik azonban némi remény arra, hogy ezúttal a sablonos és elfogult pengeváltások mellett, mód nyílik a téma érdemi és mélyreható megvitatására is. Ebbe az irányba mutat Hankiss Elemér „Egy igazi társadalmi szerződés” című cikke, mely a nyugati mintákra alapozva, plasztikusan és lényegre törően veszi számba a társadalmi szerződés alapkérdéseit, akadályait, előfeltételeit és fő tartalmi elemeit. A cikk témájához és intencióihoz kapcsolódva ez alkalommal a kérdéskör pártpolitikai aspektusait járom körül, különös figyelmet fordítva a politikai szereplők akarat- és érdekrelációira. Antal Attila A korábban mintának tekintett szocialista pártstruktúra működésképtelensége immáron „hivatalossá” vált, s az MSZP importálni kívánja a polgári köröket, egyébként úgy hogy maga is rendelkezik „körös” hagyományokkal. Míg a Fidesz erős pártként, a kormányzás „folytatására” szervezhette meg a köröket, addig a szocialistákra egyik sem jellemző: jelenleg ugyanis a pártnak nem a kormányzásban, hanem a pártépítésben kell versenyeznie a Fidesszel. Jogos lehet tehát a kérdés: lehet-e sikere ennek a kísérletnek vagy a demokrata körök az orbáni példa életképtelen mutáció lesznek csupán? Jeskó József A médiatörvény-tervezete és az utóbbi napok hírei azt mutatják, hogy a Fidesz egész egyszerűen nem vesz tudomást arról, hogy média szerkezete és ezen keresztül az egész közbeszéd formálása óriási változásokon ment át az elmúlt évtizedben, manapság divatos kifejezéssel élve: forradalom zajlott. Ennek az online térnek az ellenőrzése egyrészt lehetetlen, másrészt komikus esetekhez vezet, ugyanakkor olyan kezdeményezések bölcsője lehet, amelyek a politikai nyomásgyakorlás eszközeivé válhatnak. Csizmadia Ervin Van-e hasonlóság az amerikai és a magyar liberalizmus között? A New York Times-ban nemrégiben érdekes elemzés látott napvilágot, amelynek szerzője egyenesen az Obama ellen „lázadó” liberálisok agóniájáról beszél. Magyarországon azonban csak a pártpolitikában agonizálnak a liberálisok, a szellem világában egyáltalán nem. A magyar történelem sajátos liberális kettőssége (szellem és pártpolitika különbsége) tehát tovább él.
Antal Attila Nem lenne szerencsés temetni a rendszerváltás Alkotmányát, de több jel mutat arra, hogy a kétharmados többséggel rendelkező Fidesz-KDNP szövetség nem csupán új Alkotmány megírását tűzte ki célul, hanem a mostani ellehetetlenítését. Utóbbival kapcsolatban a kérdés csak az, hogy mi vezet nagyobb problémákhoz: ha a mostani Alkotmány hatályban marad, vagy ha azt „egyszemélyben” írja újjá a Fidesz-KDNP? Az európai pártpolitika roppant érdekes új jelenségeket produkál mostanában; elég, ha csak a minapi szlovák választásokra gondolunk. Új, korábban ismeretlen pártok növekednek fel és jutnak akár kormányzati szerepbe, miközben régi, stabilnak tűnő pártok szorulnak ki a kormányokból, de a parlamentekből is. Mi ez, ha nem áttételes jelzése annak, hogy a teljes világgazdaságot érintő gazdasági válságnak, a kapitalizmus szerkezeti átalakulásának vannak kézzelfogható politikai konzekvenciái is? Jeskó József Négy évvel ezelőtt a választásokon győztes kormánykoalíció reformlázban égett, míg 2010 tavaszán már forradalmat vizionált a nyertes. Már az is egy érdekes kérdése a magyar politikai kultúrának, hogy az önmagát baloldalinak valló párt hirdet reformokat, míg a konzervatívok a forradalom terminust helyezik politikájuk középpontjába. Amennyiben a szavakkal való bűvészkedés helyett a politika alapvető kérdéseire tekintünk, akkor az „Új Magyarország” és a „Nemzeti Együttműködés Rendszere” nem is áll annyira messze egymástól. Természetesen a két vízió számos tartalmi kérdésben eltérő válaszokat fogalmaz meg, azonban mindkettő a választásokon győztes politikai elit kísérlete, hogy mélyreható pozitív változásokat érjen el az államszervezet, a gazdaság és a társadalom területén. Antal Attila A kormányalakítás időszakát általában a testület közjogi „lelkeként” funkcionáló leendő kormányfő, a kijelölt miniszterek és a kormánytöbbséget adó párt(ok) szemszögéből szoktuk figyelemmel kísérni. Vajmi kevés szó esik az ellenzékről. Ez az állítás különösen igaz a mostani kormányalakításra: a Nemzeti Együttműködés Rendszere és Programja állt a viták középpontjában, az ellenzéki pártok is inkább a kormányprogram szakpolitikai irányához, hiányosságaihoz igyekeztek hozzászólni. Novák Zoltán Miközben a parlamentben megindult a javaslatdömping, és a különböző súlyú és tartalmú törvényjavaslatok vitái már javában folynak, eközben a nagyközönség újabb és újabb fogalmakkal ismerkedhet meg. A szavazófülke-forradalom tematikája, az alkotmányozó nemzetgyűlés és a rendszeralapító parlament mellett a legnagyobb érdeklődést kétségtelenül a Nemzeti együttműködés rendszerének fogalomköre váltotta ki, mely jó ideig le fogja kötni a politikai kommentátorok és az elemzők figyelmét. Szentpéteri Nagy Richard A harmadik magyar köztársaság hatodik parlamentjének első munkanapján máris vége a megejtő ünnepélyességnek és a nagy szavak elillanó hatásának. Húsz évvel és tizenkét nappal az első szabadon választott parlament alakuló ülése után „a rendszerváltás rendszerét” lezárni hivatott, a politikai rendszer több elemének megújítására és új alapokon való konszolidálására szerveződött új országgyűlés már megalakulásának napját munkanappá nyilvánítja a maga számára, és belekezd abba a politikaformálásba, amelyet máris joggal lehet majd kritikával illetni. Sok szónoklat és sok kinyilatkoztatás után kidolgozott normaszövegek és cselekvési tervek, tettek és törvényalkotások következnek, aprólékos kodifikációs feladatok és részletező kormányprogrampontok veszik át a magasztosság terét, méghozzá nagyon gyorsan. Antal Attila A Fidesz-KDNP kétharmados győzelme kapcsán az Alkotmány és az ahhoz kapcsolódó, minősített többséggel védett törvények módosításának lehetősége a következő ciklus egyik legfontosabb politikai kérdése lesz, hiszen a leendő miniszterelnök még 2009-ben kijelentette, hogy nem tiszteli, csupán tiszteletben tartja az alaptörvényt. E nyilatkozat kapcsán a közéleti viták középpontjába egyrészt a Fidesz és a KDNP alkotmánymódosítási szándékaitól való félelem, másrészt pedig annak latolgatása került, hogy a választásokat megnyert pártok mire kaptak felhatalmazást, azaz átírhatják-e alapjaiban a közjogi rendszert. Halasi Endre A Fidesz-KDNP első ünneplő beszédét adó Rogán Antal szavai szerint Magyarország számára új kezdetet jelent a szövetség kétharmados győzelme. Hogy a belvárosi polgármesternek ebben mennyire lesz igaza, egyelőre a következő évek titka marad, az azonban már most biztos, hogy a politikai rendszer szempontjából új időszámítás kezdődött 2010. április 25-ikén, este hét órakor. A kétharmados többség egy kézbe kerülésével a magyar demokrácia jellege még azelőtt alapvetően megváltozott, hogy akár az alkotmány, akár valamely minősített többséggel védett törvény egyetlen betűje is megváltozott volna. Miközben a jogszabályok szintjén még egy bő hónapig minden marad a régiben, a gyakorlatban a magyar politika vasárnap este valóban új úton indult el. Novák Zoltán Az országgyűlési választások első fordulója senki számára nem okozott nagy meglepetést, még az LMP parlamentbe jutása és az MDF kizuhanása sem tekinthető meglepőnek, hisz az elmúlt egy hónapban a közvélemény-kutató cégek az LMP-t rendre öt százalék fölé, az MDF-et pedig öt százalék alá mérték. Az igazi dilemma inkább az volt, hogy lesz-e kétharmada a Fidesznek, illetve, hogy ki lesz a második erő a parlamentben. Ez utóbbi már eldőlt, az előbbi még várat magára – persze ezt sem nehéz megjósolni. Mivel az eredmény ennyire előrelátható volt, az elemzők és publicisták már jó előre elkezdték boncolgatni a végkifejlet okait és eredőit. Az érvek meglehetősen széles spektrumon mozognak: van, aki a szociológiai mozgásoknak; van, aki a válság hatásának; van, aki az a rossz kormányzásnak; van, aki az őszödi beszédnek; van, aki a Fidesz sikeres stratégiájának; van, aki a proteszt közhangulatnak; és van, aki a korrupciós botrányoknak tulajdonít nagyobb jelentőséget. Csizmadia Ervin Természetesen fogalmunk sincs, mi történik majd a kormányalakítást követő hetekben és hónapokban, ám a figyelem érthető módon az új, egypárti Fidesz-kormány politikai, gazdasági és társadalmi törekvései felé fordul majd. Kormányozni pedig – sok egyéb mellett – azt jelenti, hogy a lehetőségek maximumáig koherens válaszokat adni politikai, gazdasági és társadalmi kérdésekre. Az MSZP ezekre nem tudott egységes és víziót is magában foglaló választ adni. A Fideszről még nem tudjuk, tud-e ilyeneket adni. Önkényesen bár, de a három talán legfontosabbnak tűnő kérdést vetném fel: 1. Milyen módon fog együtt élni a Fidesz-többség a nemzetközi (elsősorban pénzügyi) környezettel? 2. Milyen módon lesz képes működni a belső parlamenti-politikai arénában? 3. Hogyan lesz képes előbbre vinni a társadalom belső egységének megteremtését? Antal Attila Az elmúlt nyolc év kapcsán felmerülhet az a kérdés, hogy önmagában a kormányzati teljesítmény hiánya vagy patologikus volta veszélyeztetheti-e a demokráciát? Valószínű, hogy nem (legalábbis önmagában), de rosszkedvűvé mindenképp teheti. Jeskó József A majd másfél évtizede kialakult pártpolitikai struktúra végnapjait írjuk. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy áprilistól a két körülbelül egyforma nagyságú politikai táborra tagolódó berendezkedés valami újnak adja át a helyét. Nem csak azért, mert várhatóan döntő győzelmet arat a Fidesz és súlyos vereség elé néz az MSZP. A rendszerváltás óta először fordul elő, hogy két - korábban parlamenti előzmény nélküli – politikai erőnek is esélye van átlépni az ötszázalékos küszöböt, bár a Jobbik esetében ez szinte bizonyosság, míg az LMP reményei halványabbak. Nagy kérdés, hogy hogyan illeszkednek bele ebbe a kialakulóban lévő új helyzetbe, képesek lesznek érdemi újításokkal előhozakodni. Halasi Endre A képviselőjelölt-állítás jelenlegi rendszerét nehezen lehetne tökéletesnek nevezni. Az ajánlószelvényekkel kapcsolatos visszaélések (magyarul bűncselekmények) választásról választásra egyre súlyosabbnak tűnnek, miközben adatvédelmi szempontból enyhén szólva is visszás helyzetet eredményez a törvény szövegének megfelelően gyűjtött „kopogtatócédulák” adatainak további hasznosítása. Sokan kimondták már, hogy ez a szisztéma szakmai szempontból megbukott, hiszen sem a demokrácia stabil működéséhez, sem a polgárok választási szabadságának védelméhez nem járul hozzá. Sőt, a szelvények elrablásával, másolásával, továbbadásával, illetve a rajtuk szereplő személyes adatok illetéktelen kezelésével és a választói adatbázisok jogellenes összeállításával a politikai szereplők minden jel szerint tudatosan sértik meg a demokrácia talán legfontosabb alapkövét, az egyenlő és titkos választás jogát. Novák Zoltán Lassan-lassan kezd kirajzolódni a választási kampány karakterisztikája, és már valamivel többet is meg lehet állapítani annál, hogy a kampány lagymatag, nincsenek igazi koncepciók, nincs igazi véleményütköztetés, és hogy a kampány tartalmi szempontból végképp kiüresedett. Mindezek mellett, mostanra egyre kitapinthatóbb, hogy a kampány kulcs-motívuma az a pozicionálási küzdelem, mely egy sajátos háromszögbe rendezi a Fideszt, a Szocialista Pártot és a Jobbikot. Antal Attila Az utóbbi időszak választási-közéleti diskurzusában egy rendkívül negatív, a magyar demokrácia és parlamentarizmus szempontjából kontraproduktív irányzat nyert teret: nevezetesen annak hangoztatása, hogy a Jobbik előretörését azzal lehet megakadályozni, hogy ha nem „pazaroljuk” el szavazatunkat a kis pártokra. Nem árt, ha tisztában vagyunk az ilyenfajta kijelentések valódi tartalmával és cáfolhatóságával. Csizmadia Ervin A tavaly nyáron, Kötcsén elhangzott (és most napvilágra került) Orbán-beszédre való reakciók olyanok, amilyenek, de jól rávilágítanak arra, hogy az elmúlt húsz évben nem folyt komoly gondolkodás a kormányzati ciklusok terjedelméről. Valljuk meg, roppant keveset beszéltünk eddig arról, hogy milyen összefüggés van az ország gyenge versenyképessége és a kormányzati ciklusok hosszúsága között. Márpedig van. Egy négyéves kormányzati ciklus szinte semmire nem elég: át kell venni a kormányzást, fel kell mérni az örökséget, ki kell nevezni a saját embereket, be kell indítani a reformokat, de ügyelni kell az újabb választásokra is. Egy ciklus alatt a legambiciózusabb kormány sem tudja terveit megvalósítani, s feltehetőleg így lesz ezzel a következő kormány is, ha „meggyökeresedik” ez az „egyciklusú” hagyomány. Nem véletlen, hogy a nyugat-európai jóléti államok 1945 és 1990 közötti sikereiket több cikluson keresztül kormányzó kabinetek által érték el, s fehér hollónak számított az a nyugati kormány, amely mindössze egyetlen ciklust töltött a hatalomban. Jeskó József A harmadik Magyar Köztársaság korrupciós botrányai kapcsán a választóközönségben általában három vélemény fogalmazódik meg: sajnálkozás, ha az általa preferált politikai erő képviselője keveredik gyanúba; felháborodás, ha az ellenoldalé, de leginkább apatikus legyintés, hogy a politikusok mind lopnak, ebbe bele kell törődni. Érdekes módon ezzel párhuzamosan a saját apró stiklijeinket hajlamosak vagyunk a társadalmi rendszer működésének normális elemeként tekinteni és arról sem veszünk tudomást, hogy mind a nyugati demokráciának, mind a magyar párttörténetnek része a korrupció. Novák Zoltán Orbán Viktor országértékelő beszédében több mint két tucatszor fordult elő az erő kifejezés valamilyen formája, de nemcsak a szó gyakorisága, hanem a beszéd tartalmi mondanivalója és előadásmódja is a higgadt erő benyomását igyekezett kelteni. Az, hogy az erő kulcsfogalom lett a Fidesz kommunikációjában tulajdonképpen nem újdonság, hisz az már a párt 2007-ben közreadott Erős Magyarország című alapprogramjában is kiemelt vezérmotívum volt. Antal Attila Orbán Viktor múlt pénteki évértékelője nem lepte meg a közönséget, nagyjából Bokros Lajos „orbánértékelő” beszéde is a várt eredménnyel zárult, sőt Mesterházy Attila reakcióira is számíthatott a nagyérdemű. Mindenképp figyelemreméltó azonban a beszédek/év(tized)értékelők internetes elő- és utóélete, amelyek talán egy új „vitakultúra” alapjai is lehetnek. Csizmadia Ervin Most, hogy már tudjuk a választások pontos időpontját, s elkezdődött a szokásos „ki kivel vitázzon és mikor” szappanopera, még inkább fontos rámutatni a magyar politikai életnek egy réges-régi adósságára, nevezetesen a miniszterelnök-jelölti vita intézményének totális szabályozatlanságára, a körülötte mutatkozó egyfelől kaotikus, más szempontból szomorú állapotokra. Antal Attila Az elmúlt időszakban sokan és sok helyen foglalkoztak az MDF-SZDSZ összeborulás képtelenségével vagy éppen nagyon is racionális (már-már várható) voltával. Eddig azonban nem lehetett tudni, hogy pontosan milyen politikai irányvonal mentén képzelhető el a két rendszerváltó párt közösködése, a helyezet megváltozott: Bokros Lajos bemutatta az MDF választási programjának vitaanyagát. Novák Zoltán Különböző történelmi korokban a Föld különböző pontjait tekintették az ígéret földjének. Persze egészen mást jelentett az ígéret földje mondjuk Mózes számára, mint a 19. századi emigránsok számára, akik Észak-Amerika irányába vették útjukat. Bizonyos – pejoratív – értelemben Magyarország is az ígéret földjének tekinthető, de túlontúl kézenfekvő és sommás lenne a dolgot azzal elintézni, hogy Magyarország a be nem teljesített ígéretek hazája. A helyzet ugyanis egy kicsit bonyolultabb, mert bizony jó néhány ígéret teljesült a magyar belpolitika történetében, és nehéz lenne eldönteni, hogy a beteljesített vagy a teljesítetlen ígéretek ártottak többet Magyarországnak. Halasi Endre Az új évtized első nagy belpolitikai vitája a Fidesz nyugdíjreform-terve kapcsán robbant ki, annak ellenére, hogy az MSZP támadásait kiváltó, Varga Mihály Fidesz-alelnök által adott nyilatkozat gyakorlatilag semmilyen olyan új elemet nem tartalmazott, amit ne vállalt volna fel pártja nyíltan már 2001 óta. Miről szólt tehát valójában a másfél évtizede rétestésztaként nyúló nyugdíjvita legújabb fordulója? A nyugdíjakról és a nyugdíjasokól? Vagy talán, esetleg, a kormányra készülő ellenzék kampánystratégiájáról? Csizmadia Ervin 2010. január 1-én immáron ötödik újévi üzenetét mondta el Sólyom László, köztársasági elnök. Tekintettel arra, hogy az idén nem pusztán parlamenti, de köztársaságielnök-választás is lesz, talán nem haszontalan, ha röviden mérlegre tesszük a hivatalban lévő elnök – újévi köszöntőiben is megmutatkozó – politika-felfogását, illetve annak változásait. Természetesen az egész elnöki működés megítélése későbbi és átfogóbb feladat, azonban talán mondhat számunkra valamit, ha felidézzük az öt elhangzott elnöki beszéd két központi motívumát, a civil társadalom és a nagypolitika szerepére vonatkozó megállapításokat. Joggal feltételezhetjük, hogy mindezekből az egész elnöki politika-felfogás vázlatos képe is kirajzolódik, s talán azt is jobban megértjük majd, miért maradt annyira hűvös az elnök és a kormánytábor viszonya. Jeskó József A minap Gerendás Péter végighallgatta Eli Wiesel holokauszt-túlélő előadását. A zenészt néhány nappal később levéllel kereste meg egy tévénéző, aki látta Gerendást az eseményen. Szerzője minősíthetetlen stílusban ócsárolta a gitáros zsidó származását és felszólította, hogy menjen el „valódi” hazájába, Izraelbe. Az eset csupán azért érdekes, mert Gerendás nem hagyta válasz nélkül a dolgot és a Népszava hasábjain reagált a maga humanista módján a vádakra. Ugyanígy a karácsony előtti napokban került nyilvánosságra a hír: Bokros Lajos az MDF miniszterelnök-jelöltje nyilvános vitára hívná ki a Jobbik elnökét. Ezekből az eseményekből arra is következtethetnénk, hogy valamiféle párbeszéd megindulásának lehetünk tanúi a magyar közéletben. Novák Zoltán Ezúttal sem kapta meg a szükséges (kétharmados) támogatást a pártfinanszírozás átláthatóságáról szóló szocialista törvényjavaslat, és nagy valószínűséggel a Fidesz alternatív előterjesztése is hasonló sorsra jut. A november 30-ai parlamenti ülésen név szerinti szavazáson 209 igen ellenében 2 ellenszavazattal és 162 tartózkodással utasították el a képviselők az indítványt. Az indoklás szerint a Fidesz frakció tagjai azért tartózkodtak a szavazás során, mert bár a törvényjavaslat céljaival egyetértenek, de a tartalmával nem. Antal Attila A múlt hétvégi MSZP-kongresszus több eseménye is lehetőséget kínált a kommentátoroknak és az elemzőknek arra, hogy körüljárják a szocialista párt jelenlegi helyzetét. Sok szó esett a párton belüli törésvonalakról, Gyurcsány Ferenc vélt/valós előretöréséről, vagy éppen a Gyurcsány-érával való szakításról. Annál kevesebb viszont a kongresszus által elfogadott programról, s az abban megjelenő MSZP-önképről. Holott épp a választási program vizsgálata és annak összevetése a lezajlott személyi döntésekkel vihet közelebb bennünket az MSZP megújulási szándékaihoz – ha vannak ilyenek. Csizmadia Ervin Vágjunk mindjárt a közepébe, mert fontos kérdésről, Magyarország  rekonstrukciójáról van szó. Egy ország szekere gyakorta kerülhet kátyúba, s korántsem mindig (s főleg nem mindig kellőképpen gyorsan) sikerül kihúzni onnan. Az olykor tartós veszteglés - a tévedések elkerülése végett - nem azért van, mert a politikusokból hiányozik az újraindításhoz szükséges elszánás vagy a bajokkal való szembenézés. Hanem azért, mert az érdekeltek az esetek többségében nincsenek tisztában a bajok valódi forrásával, s ezért rossz helyen és rosszul keresik a megoldást, illetve tartós megoldásnak tekintik a számukra esetleg pillanatokra kedvező tényeket. Önmagában is jellemző, hogy nálunk a bajokat, mint gazdasági-pénzügyi bajokat szokás azonosítani. Ezért azután a terápiát is ezen a terepen szokás keresni. Ebben az írásban (ahogy más írásaimban is) másfelől közelítek.Halasi Endre Mesterházy Attila szocialista miniszterelnök-jelöltté választásával befejeződött a 2010-es kampány előkészítő szakasza. A fiatal (vö. ártatlan/tapasztalatlan) frakcióvezető szakállának oly’ nagy érdeklődést kiváltó levágása jelzi, hogy bő négy hónappal a Nagy Megmérettetés előtt immár minden fontos szereplő a helyére került, minden készen áll a választási hadjárat megvívására. Az alapfelálláson nyugodt szívvel innentől már egyetlen versenyző sem változtathat. Túl nagy lenne a kockázat. Egy közírót persze még fel (vissza) lehet venni egy lassanként oldalt váltó pártba, a hajdani legfőbb rivális egykori első emberét viszont már nem. Az Európai Parlamenti választások óta a magyar közvélemény a Jobbik sikerének hátterétől, annak okainak megvitatásától hangos. A leginkább elfogadott közvélekedés, hogy a magyar társadalom nem-, vagy rosszul kezelt válságjelenségeire adott szélsőséges politikai válaszról van szó. Meglátásom szerint azonban a jelenség mögött más is meghúzódik: valójában a Jobbik egy - a társadalmi élet minden területén jelentkező - alternatív ellenkultúra pártpolitikai megjelenése. Ráadásul korántsem magyar sajátosság: az utóbbi években, különösen a válság hatására számos ilyen szervezet erősödött meg Nyugat-Európában is, amelyek olyan kérdések köré szerveződtek, melyek a nagy pártok számára túl specifikusak, vagy ideológiai okokból felvállalhatatlanok. Novák Zoltán Amikor a két pólusképző politikai erő támogatottsága között nagyságrendi különbség van; amikor a választók fele a bizonytalanok táborát erősíti; amikor a szélsőségek felerősödnek, és a társadalmi szolidaritás a minimum-szintet sem éri el, és amikor a közéletben egyszerre van jelen a mély apátia és a hisztéria, olyankor – ha meg akarjuk érteni a kialakult helyzetet – érdemes a szokásos felszínkarcolgatás helyett egy kicsit mélyebbre menni az okok és következmények erdejében. A jelenlegi erőátrendeződés ugyanis már nem magyarázható az őszöd-szindrómával, az esetlen és esetleges kormányzással, a koalíciószakadással, a miniszterelnök-váltással vagy az egymást érő válságperiódusokkal. Már csak azért sem, mert ezek is csak következmények, egy sokkal mélyebben gyökerező probléma tünetei, melynek gócpontjában a jóléti állam és az ahhoz fűződő viszony áll. Csizmadia Ervin Bár Berlin csak 800 kilométerre van a Budapesttől, az embernek sokszor az az érzése, hogy a szellemi távolság ennél jóval nagyobb. Egy berlini értelmiségi, különösen, ha magyar származású, ha magyar, vagy ha erősen érdeklődik Magyarország iránt, általában igen negatív véleménnyel van Magyarországról, legfőképpen persze az ország radikalizálódásáról. Ha valaki berlini – akár ad hoc - társaságokba jár, az pontosan tudja, miről beszélek: az ottaniak képtelenek felfogni, hogy a magyar politikai osztály demokratikus erői miért nem emelnek torlaszt a szélsőségesekkel szemben, és egyáltalán miért olyan a politika nálunk, amilyen. Antal Attila A közelmúltban ismét az érdeklődés homlokterébe került a kettős állampolgárság kérdése. Ennek kapcsán hasznos összegezni az elmúlt évek legfontosabb tapasztalatait az állampolgárság-polémiát illetően, annál is inkább mert ezekből fontos következtetéseket tehetünk állampolgárságunkkal kapcsolatos gondolkodásmódunkat illetően. Halasi Endre A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szeptember 20-i körlevele az elmúlt egy hónapban hosszú ideje nem látott (ön)értelmezési küzdelmekhez vezetett a jobboldalon. Az EP-választás idejére visszavonhatatlanul két külön zászló alá felsorakozó „keresztény-nemzeti tábor” konzervatív/keresztény-szocialista szárnya politikai stratégiája megerősítéseként hirdeti az egyházi állásfoglalást, míg a veszteségeik minimalizálására törekvő rendszerellenes erők igyekeznek pusztán vallási iránymutatásként beállítani a főpapok üzenetét. Az „újpogányság,” a „Jézus, pártus herceg-elmélet”, és a „pogány ősmagyar vallás újraélesztése” ellenében írt szöveg látszólag a radikálisok értelmezését igazolja, hiszen egyes „hagyományőrző mozgalmak” elítélésén kívül – a liberalizmus szokásos bírálatától eltekintve – nem szerepel benne közvetlen politikai véleménynyilvánítás. Kibocsájtásának előzményeit, illetve visszhangját megvizsgálva azonban már sokkal inkább úgy tűnik, hogy a körlevél kiadása nem véletlenül lett a választási kampány felvezetéséhez igazítva. Jeskó József Hosszú egyeztetés, sztrájkfenyegetés és kínkeserves tárgyalások után október 9-én az egészségügy szakmai szervezetei és a kormány megállapodtak a gyógyítás jövő évi finanszírozásáról. A magyar egészségügy eszerint az eredetileg tervezettnél 25,5 milliárddal biztosan több forráshoz jut, amelynek nagyrészét a kormányzat nem túl elegánsan már a jövő évi költségvetés terhére ígérte be. A két oldal képviselői a konkrét pénzösszegek mellett néhány szakmai kérdésben is dűlőre jutottak a kórházi volumenkorlát visszaállításáról, illetve a szakrendelők pontrendszerének módosításáról. A megegyezés azonban csak a túlélésre, a következő év átvészelésére lehet elég, az ágazat finanszírozása továbbra sem megoldott, komoly szakpolitikai vitákra esély sem mutatkozik, sőt az elmúlt évek egészségpolitikai tapasztalatai gyakorlatilag tabuvá tették a legfontosabb kérdéseket. Novák Zoltán Miközben a Fidesz retorikájában egyre dominánsabb elemmé válik az antiliberális narratíva, a párt gazdaságpolitikusai – kimondva-kimondatlanul – hitet tesznek a liberális gazdaságpolitika mellett. Ez csak egy azok közül a kirajzolódó ellentmondások közül, ami a Fidesz liberalizmushoz fűződő viszonyában tapasztalható. Érdemes egy kicsit közelebbről is szemügyre venni ezt a viszonyt, mert az ellentmondások feloldásával talán kibogozhatjuk a Fidesz kormányzati szándékait is. Az őszi parlamenti szezon kezdetén a pártpolitikának egyetlen komolyabb kérdése megválaszolatlan csak: megállítható-e az 1990-ben létrehozott többpártrendszer eróziója, avagy elkerülhetetlen, hogy az 1989-90-es rendszerváltás nagy pártjai végleg elbukjanak, s a parlamentből való kiesésükkel egy új, eddig még nem volt (alig több mint) kétpártrendszer jöjjön létre. Habár az Európai parlamenti választások nagyon különbözőképp érintették az MDF-et és SZDSZ-t, a soron következő parlamenti választáson az EP-be képviselőt delegálni tudó MDF sem lehet biztos a dolgában, nem is beszélve az SZDSZ-ről, amely az elmúlt hónapokban csak még tovább osztódott, s mára egészen vigasztalan képet mutat. Zsolt Péter Az állam szerepe és aktuális állapota régi slágertéma, bár olykor – mint például a választásokhoz közeledve – más kérdések nyomulnak a közbeszéd homlokterébe. Holott az állami szolgáltatások, az igazságügy, az erőszakszervezetek, a pénzügyi rendszer, sőt: a társadalmi struktúra bomlása csupa olyan tényező, ami az állam destabilizálódását eredményezheti, s ez a választások kimenetelét is befolyásolhatja. Persze a destabilizálódás még nem anarchia, de azért Magyarországon van okunk az aggodalomra. Csizmadia Ervin  Magyarország átfogó reformjára a modern korban először 1846-ban báró Eötvös József tett ajánlatot, aki Reform című tanulmányában „bokrosi” lendületű passzusokban fogalmazta meg, hogy „hazánk nem maradhat jelen helyzetében… a reform szükségét bizonyítgatni merőben fölösleges”. Talán majd egyszer lesz valaki, aki összehasonlítást tesz az eötvösi és a bokrosi reformok (elvetélt) szellemisége és iránya között, s kimutatja azt is, hogyan jutottunk el a „merőben fölöslegestől”, a mindenki számára „nyilvánvalótól”, a reform evidenciájától egy olyan gazdaság- és pénzpolitikai irályhoz, amely minden csak nem reform, ám ugyanakkor sokan mégis amolyan „megváltóként”, a bajok orvoslásának egyetlen módszereként tekintik. Antal Attila A pártnak van frakciója, vagy pedig a frakciónak pártja? – tehetnénk fel a kérdést Torgyán József nyomán. A rendszerváltás óta eltelt parlamenti ciklusok megmutatták, hogy egy párt parlamenti frakciója önálló hatalmi tényezőként (szinte „frakciópártként”) viselkedik az adott párton belül, sőt gyakran a párt létét is befolyásolhatják a képviselőcsoporton belüli feszültségek, végső soron pedig a frakció felbomlása. Egy másik megközelítés szerint a pártban lévő nézeteltérések képeződnek le a frakcióban. Nagyjából ezeket a következtetéseket vonhatjuk le a 2009-es őszi parlamenti ülésszak nyitányán az SZDSZ vonatkozásában is. Retkes Attila megválasztása olyan bomlási folyamatot erősített fel az SZDSZ képviselőcsoportjában, amely önmagában korántsem mondható példa nélkülinek. Ugyanakkor a rendszerváltás utáni parlamentarizmus két fő frakciószakadási mechanizmusának tapasztalatai nem kecsegtetnek semmi jóval az SZDSZ számára. Jeskó József A homoszexualitás, eutanázia, abortusz és az ehhez hasonló megosztó problémákhoz való viszonyulás alkalmas arra, hogy a gyakran egymásba érő jobboldali ideológiákat megkülönböztessük. Természetesen nem ezek jelentik a kizárólagos különbséget, ezek a csoportok gyakran teljesen eltérően gondolkodnak az állam, a társadalom, a gazdaság kérdéseiről is. A magyar közbeszédben tulajdonképpen már a megnevezések körül káosz van: jobboldal, polgári oldal, konzervatívok, kereszténydemokraták névvel is illetik gyakran ugyanazokat az erőket. Szentpéteri Nagy Richard Ment-e a könyvek által a világ elébb? S vajon az-e a cél, hogy menjen? Avagy a tudomány célja nemde a megismerés, az igazság feltárása? És - egyébként - cél-e ez vajon? Novák Zoltán Miközben a nagypolitika színpadán a pártok látványos pengeváltások közepette ugranak egymásnak minden egyes részletkérdés kapcsán, gyakran elfeledkezünk arról a kellemetlen tényről, hogy jelen pillanatban nincs Magyarországon egyetlen olyan politikai erő sem, amely rendelkezik közép- és hosszú távú programmal az ország jövőjét illetően. A kialakult programvákuum nem csak az érdemi vita lehetőségét szippantja be, hanem tétnélkülivé teszi a politikai diskurzus egészét, ugyanis nyílt terepet biztosít a nyilatkozatok kakofóniájának, az ellentmondásos megnyilvánulásoknak és a rapid nézetváltásoknak anélkül, hogy a következetlenségnek és a porhintésnek bármilyen következménye lenne. Ez a hosszúra nyúlt átmeneti programtalan állapot pillanatnyilag minden politikai erőnek megfelel – más-más okból. Csizmadia Ervin Magyarországon a hatályos Alkotmánnyal nem az a gond, hogy ne lenne eléggé demokratikus (nagyon is „vulgárdemokratikus”), hanem az, hogy egyáltalán nem liberális és korántsem következetesen parlamentáris. Ily módon éppen arra nem képes, amiért létrehozták: alkotmányos gondolkodás és társadalmi kohézió kiváltására. Megérett az idő arra, hogy a politika osztály érvényt szerezzen az Alkotmány preambulumának, amely szerint az 1989-ben létrehozott alaptörvény átmeneti alkotás. Antal Attila Sokak számára magától értetődő természetességnek tűnik a képviseleti demokrácia elsődlegessége a közvetlen demokratikus megoldásokkal szemben. Mára azonban a pártpolitikának a közvetlen demokrácia intézményrendszerébe történő beszivárgása, valamint a legújabb deliberatív tendenciák rámutattak arra, hogy a XXI. század politikai rendszerében a kialakultnak vélt struktúrák is változhatnak. Jeskó József Az EP-választások eredményei alapján nem nagy nóvum a jobboldal áttöréséről beszélni. Orbán Viktor először Tusnádfürdőn, majd a Magyar Magyar Nemzetben fejtette ki, hogy az áttörésnél is többről, új európai jobboldali korszak kirajzolódásáról van szó. Írását a hétfői Népszabadságban Lendvai Ildikó igyekezett cáfolni, de a legérdekesebb vitakérdés továbbra is adott: vajon tényleg konzervatív korszak elé nézünk vagy Orbán Viktor szokásos túlzásáról van-e szó? Novák Zoltán Az első médiaháború még a monopolhelyzetben lévő közmédiumok feletti ellenőrzésért folyt a kilencvenes évek elején. Bár a kormánypárti erők kerekedtek felül, győzelmük tiszavirág életű volt, mert a választásokat elbukták. A második médiaháború az ezredforduló időszakában csúcsosodott ki, és sokkal kiterjedtebbé vált, mint az első. A médiaegyensúly megteremtésének égisze alatt indított offenzívát az akkori jobboldali kormány, és az eredmény ezúttal is ellentmondásos volt. A jobboldali kurzus a saját célkitűzéseihez képest jelentős eredményeket ért el a médiaarányok megváltoztatása terén, de a választásokat – ugyan nem sokon múlott – mégis elvesztette. A 2002-es választási vereség feldolgozása során a jobboldali diskurzusban első helyen szerepelt a kudarc okaként, hogy nem sikerült megteremteni az „ideális” médiaegyensúlyt. Ennek szellemében a jobboldal tudatos építkezésbe kezdett, melynek eredményeként ma már nem beszélhetünk baloldali médiatúlsúlyról – nem is beszélnek róla –, sőt bizonyos szegmensekben a jobboldal került előnybe. Szentpéteri Nagy Richard Most van itt a búcsú ideje. Egy éve ugyanezen a helyen azt állítottuk, hogy az SZDSZ története a vége felé közeledik, és legfeljebb 2010-ig fog tartani. A párt hívei ezt az állítást akkor még nehezen fogadták. Ma ugyanakkor mindenki ugyanazt a követ fújja, az SZDSZ-t temetni közhelyszámba megy, és a nekrológok legutolsó változatait is mind megírta már az emlékező tisztelet. Vége van immár hát, nincs tovább, bevégeztetett, eldöntetett a sorsa annak, ki egykoron sorsokról dönthetett, sírja fölött zeng az engesztelő szózat. Halottakról vagy jót, vagy semmit. Csizmadia Ervin A fejlett nyugat-európai és a fejlődőben lévő közép-európai demokráciák különbsége lemérhető a szabadság fogalmának átélésében, abban, hogy az emberek mennyire érzik szabadnak magukat ott és itt. Európa fejlett demokráciáiban a civil szféra tagolt, öntudatosan él a jogaival, s miközben gyakran tüntet és demonstrál jogai mellett, alapvetően tisztában van vesztenivalóival, és épp ezért ab ovo önkorlátozó. A fejlődésük elején tartó demokráciák civil társadalmai ezzel szemben sokszor Marx proletariátusára emlékeztetnek: csak a láncaikat veszíthető embereket látunk, akikre a legkevésbé sem jellemző az önkorlátozás. Novák Zoltán Az EP-választások eredményeit az elmúlt két hétben sokan, sokféleképpen értékelték. Voltak akik a teljes pártrendszer átalakulását diagnosztizálták, volt aki visszavonhatatlan jobboldali fordulatról beszélt, és volt aki a magyar belpolitika végletes radikalizálódását hangsúlyozta. A kategorikus megállapítások persze számos részigazságot tükröznek, de érdemes a választási eredményt a maga helyi értékén kezelni, azon elmozdulások esetében pedig, amelyeket más tényezők is megerősítenek, érdemes egy kicsit mélyebbre ásni. Ha megvizsgáljuk a tendenciák mélyszerkezetében rejlő okok és következmények hálóját, sok kérdésre magyarázatot találunk. Csizmadia Ervin A rendszerváltás óta eltelt húsz évben nem vagyunk elkényeztetve magára az egész rendszerre rákérdező művekkel. A hazai közéleti viták két véglet között őrlődnek: az egyik oldalról „új rendszerváltást” sürgetnek, és megállapítják, hogy az egész rendszer úgy rossz, ahogy van; velük szemben a másik oldalról szintén nem kevesen kijelentik, hogy – döccenőkkel bár, de – az 1989-ben létrehozott alkotmányos rendszer működik, s semminemű komolyabb alkotmányos változtatásra nincs szükség. Szentpéteri Nagy Richard Most már majdnem késő. A Méltányosság Politikaelemző Központ az elmúlt években kevés fontosabb dolgot tett, mint újra és újra figyelmeztetett: a köztársaságnak új alkotmányra van szüksége, mert a hatályos alkotmány veszélyeket hordoz magában, amelyek a legrosszabb pillanatban fognak megmutatkozni, amikor már késő lesz. És íme, elközelgett az idő, midőn alig lehet már valamit tenni a köztársaság alaptörvényének megmentése – értsd: megváltoztatása – érdekében, és nagy az esélye annak, hogy az alkotmány kikerülhetetlenül felszámolja önmagát. Novák Zoltán Magyarország öt éve az Unió tagja. Az évforduló alkalmából tartott ünnepségek mellett megindult a pártok értékelési és értelmezési versenye arra vonatkozóan, hogy hogyan is ítéljük meg az uniós tagság első öt évét. Ennek az értelmezési versenynek volt az egyik fóruma a parlament, ahol a honatyák ismét nem voltak képesek túllépni saját árnyékukon, és a visszatekintés során az egyik oldal a fekete, a másik oldal a rózsaszín szemüvegét tette föl. Természetesen a vita parttalanná vált, egyik fél sem volt hajlandó letérni arról a kommunikációs ösvényről, amit kijelölt magának. Elmaradt tehát a higgadt számvetés és az összegzés, ami nélkül nagyon nehéz lesz a következő öt évet sikerre vinni az Unió berkeiben. Csizmadia Ervin Időről időre fellángol a vita a hazai közéletben, hogy van-e gazdaságpolitikai programja a kormányra készülő vezető ellenzéki pártnak. Az ellenfelek szerint nincs, a Fidesz szerint (természetesen) van. De vajon mit mondhatunk akkor, ha a Fideszre kívülről, sem nem politikai ellenfélként, sem nem lekötelezett hívőként nézünk rá? Vajon igazolhatja-e egy elfogulatlan elemzés az ellenfelek vádjait, miszerint a Fideszre azért nem lehet bízni az ország irányítását (értsd: azért nem lehet előrehozott választást tartani), mert hatalomra kerülve fogalma sem lenne arról, hogy mit csináljon? Novák Zoltán Egy hónappal ezelőtti – Gyurcsány Ferenc karakterrajzáról és motivációiról szóló – elemzésben azt jártuk körül, hogy milyen döntési alternatívák mutatkoznak a miniszterelnök számára a hatalmon maradás és távozás tükrében. Azt vetettük fel, hogy bizony mutatkoznak racionális érvek a lemondás mellett, annak függvényében, hogy milyen szándékok lakoznak benne: ha a politikát csak egy kitérőnek tekinti, akkor a ciklus kitöltése a logikus, de ha hosszú politikai pályában gondolkozik, akkor – a maga szempontjából is – megfontolandó a távozás lehetősége. Szentpéteri Nagy Richard Magyarország különleges ország, ahol egyes fogalmak jó esetben egészen mást jelentenek, mint máshol, rossz esetben pedig nem jelentenek semmit. Ilyen fogalom például a kormányprogram, amely bizonyos esetekben teljesen másképp értendő, mint egy parlamentáris demokráciában, más esetekben pedig sehogy sem értendő. Csizmadia Ervin A hét vége nagy miniszterelnök-jelölési kálváriája mellett eltörpült egy másik, nem kevésbé jövőbe mutató kérdés végiggondolása: mi lesz a nagy hirtelenjében mindkét pozíciójáról lemondott és lemondatott miniszterelnök-pártelnök további sorsa? Mintha sokan a pillanat tört része alatt leírták volna Gyurcsányt, olyanok is, akik az elmúlt hónapokban mást sem tettek, mint hogy bizonygatni próbálták a hatalomhoz való mániákus ragaszkodását. Egyesek persze vélhetik úgy, hogy Gyurcsány immáron a „múlt embere”, ám hogy ez mennyire nincs így, arra éppen a hívei által indított blog-bejegyzések utalnak, amelyek új párt megalapítására kérik fel a (most még) kormányfőt. Természetesen nem tudhatjuk, mi lesz Gyurcsány Ferenc politikai jövője, az azonban majdnem bizonyosra vehető, hogy terveiben központi szerepet kap majd a pártpolitika, nagy valószínűséggel nem egy új pártban, hanem a régi pártjában. Novák Zoltán A nyilvános közbeszéd és a politikai zsurnalisztika meglehetősen mostohán kezeli a politika személyi dimenzióját: a politikusok egyéni motivációit, a vezetők személyiségrajzát. A politikai folyamatok értelmezésénél a perszonális tényező vagy teljesen kimarad, vagy végletesen elfogult módon jelenik meg, a cezarománia és a münchausen-szindróma végtelenül sematikus képében jelenítve meg az ellentábor vezetőjét. Csizmadia Ervin Azóta, hogy az Élet és Irodalom 2009. január 23.-i számában Bokros Lajos A reformok kritikus tömege címen közzétette hat oldalas, komplex helyzetelemzését, sok víz folyt le a Dunán. Egy hónappal az első dolgozat után megszületett A reformok kritikus hiánya (Népszabadság, február 28.) is; a két publikáció között pedig kiderült, hogy Bokros 2009-es nyilvánosságbéli „reinkarnálódása” korántsem öncélú, hiszen a volt pénzügyminiszter jó eséllyel pályázik az MDF EP-listájának élére. Pétervári Zsolt A napokig tartó (vélhetően) tudatos kormányzati kiszivárogtatások, és média-találgatások után a miniszterelnök a múlt hét elején bejelentette az Országgyűlésben válságkezelő programjának alapelemeit. Az utólag túlzottnak tűnő várakozásokkal ellentétben a tervezet valójában alig tartalmaz mélyreható átalakításokat az államháztartási részrendszerek terén, a legnagyobb ellenzéki erő reakciójához mérten viszont talán túl sokat is tesz azok irányába. A fentiek mellett érdemes volna megvizsgálnunk a hazai terepen megszokott kétdimenziós nézőponthoz képest (mármint a kabinet teljesítménye saját korábbi ígéreteihez mérten, valamint a kormány megítélése az ellenzék szakmapolitikai színvonalának tükrében) egy harmadikat is, nevezetesen, hogy a kormányfő felvázolt válságkezelő koncepciója a magyar gazdaság (és az által a társadalom) szempontjából megfelel-e a krízis alatti gazdaságirányítás legalább minimális kívánalmainak. Novák Zoltán A reformdiskurzus ismét reneszánszát éli. A Nemzeti és Gazdasági Csúcs reform-mantrái után nemrégiben jelent meg Bokros Lajos reformterve, és az elkövetkező időszakban a Reformszövetség javaslataitól lesz hangos a média. Amint a miniszterelnök reformretorikája tavaly – a népszavazás és a Szocialista Párt belső mozgásainak hatására – alábbhagyott, rögtön komoly vákuum keletkezett, és mostanság azok a szereplők is reformokról beszélnek, akik az elmúlt években hallgattak, vagy épp kifejezetten reformellenesnek mutatkoztak. Mostanra egyes közvélemény-kutatások szerint már a lakosság is reformpárti, de többnyire ez is addig tart, amíg konkrétumokra nem kerül sor. Csizmadia Ervin Magyarországon két és fél éve erőteljesen egymásnak feszül két álláspont, amelyek közül az egyik (az ellenzéki) következetesen előrehozott választásokat akar, míg a másik (a kormányoldali) semmi okot nem lát erre. Nem megyek most bele a két oldal indítékaiba; miért akar (hol lanyhábban, hol szenvedélyesebben) előrehozott választást a Fidesz, és miért tiltakozik (akár többségben, akár kisebbségben) oly hevesen az MSZP. A meglepő nem is az álláspontok divergálása (mutasson nekem valaki a világban egy ellenzéket, amely az ismert történések után nem követelné az előrehozott választásokat), hanem az, hogy a pártpolitikai dimenzióban kifejtett és unalomig szétcsócsált álláspontok mellett egyébfajta (szakértői, értelmiségi, közvéleményi) álláspontok milyen kevéssé lettek ez idáig kifejtve. Be kell érnünk azzal, hogy a kormányfő szerint például a kormány – lásd a minapi HVG-beli interjút – nem nyithat utat „olyan politikának, amely – a Fidesz jelenlegi nyilatkozatai és gyakorlata alapján – a fundamentalista konzervativizmus és a szociális populizmus közötti térben helyezkedne el”. (Kiemelés – Cs.E.) Vagy azzal, hogy az ellenzék imamalomszerűen a „hazug és hiteltelen” miniszterelnök lemondásáról szónokol, és számos politikusa, háttérembere az EP-választásokkal egy időben megtartott országgyűlési választásokat szorgalmaz. A rigid álláspontok némi árnyalásképpen persze elhangzik olykor, hogy a Fidesz valójában nem is akar előrehozott választást, hiszen – szól a perdöntőnek szánt érv – miért is akarná átvállalni a mostani kormánytól a piszkos munkát. Zsolt Péter Sokat ismételt, ám nem teljesen igaz tétel, hogy az ország kettészakadt. Ezúttal mégis a kettészakadásból származó olyan jelenségre szeretném felhívni a figyelmet, amely adalék magyarázat Gyurcsány Ferenc hosszú regnálására. Kisebbségben, válságban, továbbra is talpon. Ez mégiscsak olyan jelenség, amely nem hagyhatja nyugodni a politika iránt érdeklődőket. Olyan jelenség, melyre található egy válasz, s amely így fogalmazható meg: a demokráciát nem ismerő tábormentalitás nem csak a másik vezető gárdáját, de önmagát sem képes megtisztítani. Bozóky Tamás Tavaly a kormány a gazdasági válság kezelésében – és egyúttal saját túlélésének megsegítésében – mindig talált szövetségest az ellenzéki oldalról. Január közepére azonban már nyilvánvalóvá vált, hogy a december közepén elfogadott költségvetés módosításra szorul. A kormányfő politikája tehát újra külső támogatásra szorul. Pétervári Zsolt Minden liberális-demokratikus rendszerben a pártpolitika egyik alapvető funkciója az érdekaggregálás, vagyis a különféle (egymással szembenálló) társadalmi részérdekek képviseletének felvállalása és azok egyeztetése. Azonban a hazánk jelenlegi politikai gyökereit meghatározó monarchia kiegyezés utáni éveiben a liberális országok ideológiailag strukturált pártrendszerének hiányában a pártpolitika ezzel az egyetlen funkcióval rendelkezett. Ezen uralkodó hagyomány ad magyarázatot napjaink (és az elmúlt évtized) leginkább széthúzó pártpolitikai tendenciájára. Szentpéteri Nagy Richard Megint bajban van a köztársaság elnöke, és az ő baja a köztársaság problémája. Fontos intézményeink vontatottan és nehezen működnek, mert az államfő nem gondoskodik működésük alapvető feltételeinek biztosításáról. Így aztán a köztársaság problémája a köztársaság elnöke maga, de még ha az államfő jól látná is el feladatát, a köztársaság alkotmányából akkor is számtalan probléma következnék. Novák Zoltán Az idei újév alkalmával egy fordulatokban gazdag esztendőt hagytunk magunk mögött: egyebek mellett egy rendhagyó népszavazást, egy koalíciós válságot és szakítást, illetve az ebből adódó költségvetési huzavonát, egy – a pénzügyi világválságból – fakadó gazdasági krízishelyzetet, és a pénztártörvény bukásával búcsút intettünk a kormány reformkezdeményezéseinek is. Ami pedig a politikai diskurzus fő gócpontjait illeti, e tekintetben mindenképpen új időszámítás kezdődik. Csizmadia Ervin Novák Zoltán Az elmúlt egy hónapban a szlovák-magyar konfliktus számos aspektusa került a magyar és szlovák közbeszéd fókuszába: a dunaszerdahelyi rendőri fellépés jogossága, a két kormányfő belpolitikai érdekei a szélsőségek szerepéről a két ország politikai életében, a nacionalizmus és a sovinizmus reneszánszáról. Ezúttal két olyan jelenségre szeretném felhívni a figyelmet, amelyről kevés szó esett: egyrészt arra a szokatlan sajtótájékoztatóra, amit a Gyurcsány-Fico találkozó után tartottak; másrészt arra szeretnék röviden kitérni, hogy hogyan lehet egy konfliktust nemzetközi szinten tálalni, és milyen lehetőségek mutatkoznak e tekintetben a magyar kormány számára. Pétervári Zsolt „Az Egyesült Államoknak nem szabad aggódnia az elkövetkező két év költségvetési hiánya miatt, mert a gazdaság talpra állítása sokkal fontosabb a deficit csökkentésénél. (…) Mindent meg kell tennünk a gazdaság újbóli mozgásba lendítésére, most kell pénzt költenünk a gazdaság élénkítésére” – jelentette ki egy televíziós interjúban a múlt hónapban megválasztott új amerikai elnök. Barack Obama szerint a demokrata és a republikánus párt közgazdászai között szakpolitikai konszenzus kezd kialakulni arról, hogy jelenleg fokozott költségvetési kiadási intézkedésekre van szükség a súlyos recesszió elkerülésére, ami együtt jár az egyensúlyi prioritás ideiglenes háttérbe szorulásával. Novák Zoltán Gyakran megesik, hogy a kormány és az ellenzék lépéseit és nyilatkozatait az aktuálpolitikai érdekek tükrében értékeljük, és a politikai elitet azzal a vádoljuk, hogy tetteiket és retorikájukat a pártpolitikai küzdelem pillanatnyi alakulása határozza meg. Persze az esetek egy jó részében erre minden okunk megvan, mivel a túlélés és a hatalomra kerülés abszolutizálása mára nem pusztán a mindennapok közpolitikájára nyomja rá a bélyegét, hanem áthatja a szakpolitikai viták jelentős részét is. A pénzpiaci válság nézetkülönbségeit illetően azonban más a helyzet. Csizmadia Ervin Ma, amikor minden érintett által bevallottan politikai válsághelyzet van, a szokásosnál is nagyobb a kísértés, hogy a dolgokat túlságosan is egyértelműnek vegyük. „Ahol válság van, ott válság van” – mondhatnánk nem túl elmésen átvariálva a költő sorait, s mit tesz isten, az emberek nem kis része valóban úgy érzi ilyenkor, hogy ha már így esett, akkor ezen a helyzeten csak a regnáló kormánynak áll módjában változtatni, és kivezetni az országot belőle. Szentpéteri Nagy Richard Mint az a magyarországi politikai elemzők gyakori megnyilatkozásaiból kitűnik, a társadalmi törésvonalak nagyhatású elmélete termékeny talajra talált a magyar ugaron. A hazánkban időnként félreértelmezett teória alapját az a felismerés adta, hogy a huszadik század első felének egyes nyugat-európai pártjai gyakorlatilag megegyeztek a század második felének pártjaival, holott a kárhoztatott évszázadban igazán történt egynémely olyan horderejű dolog, amely éppenséggel a pártrendszert is megváltoztathatta volna. Novák Zoltán Nehéz normatív módon beszélni Magyarország jövőjéről anélkül, hogy ne sodródnánk az aktuálpolitikai diskurzus végtelenül leegyszerűsítő és perspektívátlan erőterébe. Ezúttal mégis erre tennék kísérletet, miután egyre inkább megkerülhetetlenné válik az a kérdésfeltevés, hogy a kisebbségi kormányzás, előrehozott választás és miniszterelnök-csere alternatívái közül melyik szolgálná leginkább az ország hosszú távú jövőjét. Csizmadia Ervin Magyarországon nyilvánvaló módon teljesítőképességének határához érkezett a regnáló politikai osztály, és ezt most a nem lomhán, hanem törtetően begyűrűző világgazdasági válság apropóján jobban érezhetjük, mint az elmúlt időszakban bármikor. De mielőtt valaki félreértené: nem feltétlenül a politikai elit merült ki (ugyan hol találnánk helyette más elitet), hanem az általuk működtetett struktúra és intézményrendszer. Novák Zoltán A XXI. század első évtizede a harmadik magyar köztársaságban igencsak izgalmasra sikeredett. Ez még akkor is igaz, ha ezúttal eltekintünk az olyan kétségkívül érdekfeszítő jelenségektől, mint a közintézmények ostroma, az utcai összecsapások, a hídlezárások, a kiszivárgások és tojásdobálások. Ha pusztán a demokratikus közjog szempontjából szemléljük a 2000-es éveket, akkor is kijelenthetjük, hogy ez egy tanulságokban és izgalmakban gazdag évtized, mely még korántsem ért véget, és tartogat számunkra egyet s mást. A magyar választók olyan újdonságokkal ismerkedhettek meg, mint a ciklus közbeni miniszterelnök-váltás, a bizalmi szavazás vagy a kisebbségi kormányzás. Pétervári Zsolt Mértékadó értelmiségünk fellélegezhet, s ha már megtette azt, egyúttal egész társadalmunk számára nyugodt szívvel tolmácsolhatja a szocialisták bátorító üzenetét: „az MSZP dolgozik, a rövid és hosszú távú megoldásokon” – legalábbis ezt olvashattuk a szocialisták augusztus másodikai közleményében. Ha valaki – akár egy pillanatra is – elbizonytalanodott volna a kisebbségi kormányzat szándékait illetően, végre ismét sziklaszilárd meggyőződésű baloldalivá lényegülhet: a magyar kormány (csakúgy, mint fél évszázada szinte folyamatosan) majd ismét megoldja; többé-kevésbé...
Novák Zoltán Minden  jel arra mutat, hogy az Unió jelenlegi köztes föderatív rendszere elérte telje-sítőképessége határát: nem képes tovább fejlődni, és nem képes megfelelően gyors és hathatós válaszokat adni a világ kihívásaira (pl. élelmiszer- és energiaválság). Ebből a tehetetlenségi állapotból csak a föderalizáció radikális felgyorsításával ke-rülhet ki. Szentpéteri Nagy Richard Midőn mostanában szinte naponta hallunk az előrehozott választások esélyéről és lehetőségéről, a politikai elemzők is elfeledkeznek arról, hogy korábban éppenséggel milyen keveset beszéltek róla. A magyar demokratikus átalakulás egyes félresikerült intézményi megoldásai között a hazai elemzők számára mindig is megnyugtató és hazafiúi büszkeségre okot adó körülményként mutatkozott az, hogy nálunk – ellentétben több közép-európai szomszédunkkal is – az egyes parlamenti ciklusok mindig pontosan (vagy – mindenekelőtt az első ciklusra gondolva – majdnem pontosan) négy évig tartottak, és az országgyűlés rendre kitöltötte mandátumát. Előrehozott választásokról időről-időre szó eshetett ugyan, de az elemzők azt nemhogy elkerülhetőnek, hanem kifejezetten károsnak ítélték, és bár jónéhány esetben lett volna éppen alapja, valójában senki sem szorgalmazta komolyan a mindenkori parlament idő előtti feloszlatását és új választások kiírását. Novák Zoltán Rengeteg szó esik az utóbbi időben a cselekvőképességről a hazai közbeszédben, és nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy megállapítsuk, hogy az elkövetkező időszak politikai kommunikációjának vezérmotívuma lesz a fogalom. Természetesen az erről szóló vitát a kisebbségi kormányzás – nálunk még szokatlan – intézménye hívta elő, kézenfekvő támadási felületet szolgáltatva az ellenzék számára. Érdemes egy kicsit közelebbről is megvizsgálni a cselekvőlépesség és a kormányzás viszonyát, nem pusztán azért, mert a kormányzás cselekvőképességi kritériuma mindezidáig nem képezte politikai diskurzus tárgyát, hanem azért is, mert a szembenálló felek kormányzásról alkotott szemléletmódjának komoly elmozdulását figyelhetjük meg, hovatovább egy helycserés támadásnak lehetünk tanúi. Csizmadia Ervin ... A magyar politikát – bármennyit is ragozzuk – nem érthetjük meg önmagából. Külső és belső távlatokra egyaránt szükségünk van. Külső távlat csakis az európai összehasonlítás, belső távlat pedig a mai helyzet történeti megközelítése lehet. Szentpéteri Nagy Richard ... A közvetlen demokrácia intézményeit, a népszavazást és a népi kezdeményezést (ez utóbbi közvetlensége erősen vitatható) Magyarországon amolyan kiegészítő intézményeknek tartják, amelyek a képviseleti demokrácia nehézségeinek, hibáinak, tévedéseinek kiküszöbölésére hivatottak. Eszerint a nép megválasztja ugyan a képviselőit, és rájuk bízza a törvényhozást, vagyis azt, hogy a legfontosabb kérdésekben helyette döntsenek, de fenntartja magának a jogot és a lehetőséget, hogy ha úgy kívánja, a döntésekbe beleszóljon. Csizmadia Ervin ... A március 9-én lezajló népszavazásnak a könnyűszerrel megállapítható tanulságokon kívül (a kormánynak ezek után másképpen kell kormányoznia) van egy lényegesen mélyebben fekvő tanulsága: amilyen lendületesen és célratörően indult a polgári baloldal programja anno, olyannyira elbizonytalanodott az utóbbi időben. A polgári baloldal gondolata (sokakkal ellentétben úgy látjuk) nem eleve elhibázott gondolat, hiszen hazai megjelenése idején (2001-2002 körül) szinte minden porcikájában illeszkedett a sikert sikerre halmozó nyugat-európai harmadikutas baloldalisághoz. Ezzel a gondolatkörrel Clinton, Blair vagy Schröder választásokat nyert, s kormányzati pozícióikat tekintélyes ideig meg is tartották.  Gordon Brown brit miniszterelnök a Munkáspárt néhány napja megtartott kongresszusán vázolta fel az elkövetkezendő három év balközép kormányzati programját, melynek centrumában az oktatás és az egészségügy fejlesztése áll. Felületes szemlélők azonnal a második Gyurcsány-kabinet elmúlt - csaknem két éves - kormányzására gondolnának, melynek időszaka nagyrészt e két államháztartási részrendszer megújításának jegyében zajlott le. Azonban Brown - a fent említett költségvetési szférákba többször magántőke bevonását tervező - elődjével szemben a szociáldemokrata harmadik út korábbi piacpárti filozófiáját gyökeresen megújító, azonban továbbra is megkérdőjelezhetetlenül versenyelvű, ideológiai elemekkel rukkolt elő. Csizmadia Ervin ... A népszavazás napjához közeledve nem pusztán arról érdemes beszélnünk, hogy hogyan zár össze a kormány- és az ellenzéki tábor, hanem arról is, amit az összezárás árának nevezhetünk: a kifelé masszívnak, következetesnek tűnő álláspontok mögött olykor heves belső párbajok sejlenek fel. Ezek a párbajok – nem nehéz megjósolni – csak erősödni fognak a népszavazás után, bizonyítván azt az ide aktualizálható tételt, hogy a népszavazás után is lesz pártpolitikai élet. Az alábbiakban tesztelni kívánjuk azt a hipotézist, miszerint a hazai politika három jelentős (két koalíciós és egy ellenzéki) pártjában immár jól láthatóan különféle irányzatok feszülnek egymásnak, s ezek között a jövőben még erősebb konfliktusok várhatók. A magyar pártok – a látszat ellenére – rugalmasak: ha már Magyarországon reménytelen új párt alapításába fogni, a régiek hoznak létre új kombinációkat: pártokat a pártokon belül! Így lesz tehát a szűkös pártkínálatból viszonylagos bőség. Lássuk csak! Szentpéteri Nagy Richard ... A szövegelemzés olyan kellemes tevékenység, amely az irodalomtudományban sok boldog órát szerez művelőinek, de más társadalomtudományok is gyakran élnek vele. (A Méltányosság Politikaelemző Központ előszeretettel alkalmazza ezt az igen fontosnak tartott metódust a politikai szereplők valódi intencióinak bemutatására, és más következtetések levonására is.) Csizmadia Ervin ... Daniel Goleman: Társas intelligencia című könyvében (sok egyéb történet között) szerepel a következő: „Irak amerikai lerohanásának kezdeti napjaiban egy csapat katona kereste fel a helyi mecsetet, hogy találkozzon a város vezető egyházi méltóságaival… Érkezésükre nagy tömeg verődött össze, attól tartva, hogy az amerikai katonák szellemi vezérüket akarják fogságba ejteni, netán lerombolni a mecsetet, a szentélyüket. Elkötelezett muzulmánok százai sereglettek a katonák köré, öklüket rázva ordítoztak, miközben a felfegyverzett szakasz felé nyomultak. Christopher Hughes alezredes gyorsan döntött. Felkapott egy hangosbemondót, és katonáinak kiadta a „térdre” utasítást. Miután féltérdre ereszkedtek, a következő utasítás az volt, hogy irányítsák fegyvereiket a föld felé. Majd kiadta a parancsot: „mosolyogj!” A tömeg hangulata azonnal megváltozott. Néhányan még kiabáltak, de a legtöbben visszamosolyogtak… Ez a gyorselméjű lépés a másodperc töredéke alatt, szédületes gyorsasággal lezajlott szociális mérlegelés eredményeként született”. Csizmadia Ervin ... Egy politikaelemző cég számára nincs nagyobb öröm annál, mint amikor a politikai közélet vezető szereplői zászlajukra tűznek egy olyan értéket, amelyet mi magunk régóta – pontosan 2002 óta – nevünkben is szorgalmazunk. Először a Gyurcsány-kormány szótárában bukkant fel a méltányosság fogalma, azután a Jövőnk című, 2007 májusi Fidesz-programban, s legutóbb a december 8-án bemutatott, Erős Magyarország című újabb, immáron alapprogramnak nevezett Fidesz-dokumentumban. Szentpéteri Nagy Richard Érdemtelenül sokat szenvedett kicsiny hazánk jogvédő szervei – miként a ködös múltban – napjainkban sem tudják tökéletesen ellátni feladataikat, mert szinte sohasem állhatnak fel a maguk teljességében. Midőn ezt írjuk, éppen egy ombudsman hiányzik a teljességből, de immár megvan a remény arra, hogy az ombudsmani testület hamarosan kiegészülhet – az általános ombudsman helyettesének nemrég megszüntetésre ítélt posztjának helyén – a jövő nemzedékeinek országgyűlési biztosával, ám volt már úgy is, hogy éppenséggel a legfőbb ügyészi pozíció volt betöltetlen hónapokon át. Csizmadia Ervin ... A Méltányosság Politikaelemző Központ nem szeret evidenciákról beszélni, ám – az elmúlt heteket figyelve – rá kell jönnünk: hovatovább egyáltalán nem tekinthető evidenciának az, hogy mit jelent kormányozni. Egy korábbi írásunkban (Kormányzás és mérés) amellett érveltünk, hogy a jó kormányzati tevékenység egyik alapkövetelménye: mérhetősége. Az októberi események tükrében némileg elbizonytalanodtunk, hiszen a jelenlegi kormány annyi mindent csinál, s közben oly sokszor rögtönöz, hogy pusztán a menet közbeni módosítások felsorolása sem volna könnyű feladat, nem is beszélve a kormányzás úgynevezett stabil, változatlan elemeiről. Csizmadia Ervin ... A Méltányosság Politikaelemző Központ egyik önként vállalt feladata figyelemmel kísérni a magyar politika innovációját, megújuló-képességét. E feladat végzése közben fontos tapasztalatként kell rögzítenünk a hazai politika krónikus mozdulatlanságát. De legyünk pontosabbak: miközben a magyar politika nagy dolgokban szinte tökéletesen mozdulatlan, kisebb dolgokban annál nagyobb a mozgás. Sőt: az utóbbi az előbbiből következik. Szentpéteri Nagy Richard Megmondatott: boldog az a nép, amelynek Szent István az országalapítója. A magyar állam első fejéről államunk első polgára, a jelenlegi államfő beszélt méltó ünnepélyességgel legelső ünnepi beszédében, 2005. augusztus 20-án, az Országház előtti kihalt téren, a zászlófelvonás órájában. Csizmadia Ervin 2007 nyarának végén újra napirenden van az ügynöktéma. Kenedi János vezetésével egy szakértői bizottság állt fel, a hírekből ítélve ambiciózus munkába kezd. Az ellenérdekelt közeg természetesen máris fanyalog; a kormánykoalíció ellenfelei szerint ismét csak „a farok csóválja a kutyát”, hiszen a témát az SZDSZ „nyomta át”, s már megint maximálisan érvényesíti a befolyását a „gyönge” MSZP fölött. Tekintsük ezt az eseményt ürügynek az alábbi elemzéshez. Ürügynek, mert valóban magyarázatot kíván egy kicsiny párt eltúlzottnak látszó érdekérvényesítő képessége. Miért és mitől képes minderre az SZDSZ? ... Szentpéteri Nagy Richard ... ... Magyarországon az állam és az egyház(ak) egymástól szétválasztva működnek, és ez sohase legyen másként. A szekularizált állam és az államtól szabad egyház egyaránt akkor tölti be hivatását, ha nem szól bele a másik dolgába. Hazánkban a legtöbb probléma éppen abból adódik, hogy a szétválasztás nem teljes, nem következetes és nem befejezett, ráadásul sem az egyház, sem az állam nem erőlteti túlzottan, hogy azzá legyen. Szentpéteri Nagy Richard A magyar konzervativizmusnak ma nincs releváns társadalmi programja. Ezt a hiányt csak részben magyarázzák politikai-taktikai okok, amelyekkel itt most nem foglalkozunk. A taktikai szemérmesség mögött ugyanis ideológiai bizonytalanság húzódik. A magyar történelem – és annak a társadalomban élő tudata – megmagyarázná ezt a bizonytalanságot is, de e magyarázat ugyancsak nem erre a lapra tartozik. A bizonytalanság tényét nem a történelmi fátum, hanem a tudatlanság okozza, és ezért nem a konzervatív eszmerendszer, hanem annak magyarországi politikai képviselete a felelős. Csizmadia Ervin Méltányosság: a fogalom két jelentése
Minden új cégnek célszerű meghatároznia profilját. Különösen így van ez egy olyan céggel, amely olyan – talán nem megszokott – nevet választ magának, hogy „Méltányosság”. Mit akar kifejezni ez a névválasztás? Bár évek óta ilyen név alatt nyilatkozunk, készítünk jelentéseket, szervezünk konferenciákat, most – amikor agytrösztté alakulunk – vetődik fel igazán élesen ez a kérdés. De mindjárt el is kell hárítanunk az egyértelmű választ. A mai Magyarországon a méltányosság szónak legalább kétféle jelentése van, és sajnálatunkra, az első jószerivel ismeretlen. |
|
