A két tábor bezárta magát egy-egy (neki jól álló) kalodába (szakpolitikába vagy vízióba), annak reménye nélkül, hogy a másik szerepkört is gyakorolhatná. Hogy az olvasó pontosabban értse: képzeljünk el egy futball-mérkőzést, amelyen az egyik csapat csak támad, a másik pedig csak védekezik. A támadó csapat nem foglalkozik védekezéssel, a védekező csapat pedig támadással. Ugye érdekes mérkőzésnek néznénk elébe? Ha Önök erre azt mondják, nagyon is vannak ilyen meccsek, erre azt válaszolom: igen, valóban van úgy, hogy felborul a pálya, az egyik csapat annyival jobb, mint a másik. De mi lenne, a két csapat mindezt a saját térfelén tenné, s nem lépné át a felezővonalat? Az egyik magát támadná le, a másik magával szemben védekezne. Abszurd, de talán mégsem annyira.
...
A teljes elemzés itt olvasható