Nagy Attila Tibor a Népszavának adott szeptember 21.-i nyilatkozatában Trianonnak a magyar politikában való jelentőségét elemezve megállapította, hogy a téma jó ideje foglalkoztatja a magyarországi közéletet, bár másként viszonyul hozzá a baloldal és a jobboldal.
2009.09.22.
A Trianonról szóló teljes cikk csak a Népszava fizetős olvasói számára elérhető, ezért kéziratból közöljük.
Nagy Attila Tibor, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője lapunknak elmondta, Trianon kérdése nem új keletű; viszonylag régóta foglalkoztatja, főként a radikális jobboldali köröket. A szakértő szerint a szlovák nyelvtörvény nyilván tovább élezi a konfliktust, hiszen a radikális erők a szomszédokkal való megbékélési politikát bukottnak tekintik. A választások közelsége miatt a Trianon-kérdésnek egyébként is megnőhet a jelentősége, noha ez nem tartozik az MSZP központi témái közé. Az viszont kétségtelen, hogy ebben a pártban is vannak törekvések a magyarság kérdésének előtérbe emelésére, abból a célból, hogy ne egyedül a jobboldal uralja a nemzetpolitikai témákat és a nemzeti szimbólumok használatát. Ez volt érzékelhető Gyurcsány Ferenc eskütételekor is, amikor magához vonta a nemzeti lobogót – mondta az elemző, hozzátéve, hogy az ő miniszterelnöksége alatt a zászló kiemelése egy hangsúlyosabb tendencia volt, ami egyúttal üzenet a magyarság felé is. Egy esetleges, állami Trianon-emléknap kapcsán pedig a politológus leszögezte: a mindenkori kormánynak figyelemmel kell lennie a szomszéd országokkal való viszonyra.