belpolitika
TagAz erőpolitika kora
Hány módon kettéosztott Magyarország?
A magyar társadalom több rétegben oszlik ketté, ezért annak dolga, aki ezen változtatni akar korántsem lesz könnyű. Csizmadia Ervin elemzése.
Útfüggőség
Kiss Róbert az ATV Aktuál című műsorában bemutatta, milyen hatása van a történelmi örökségnek a napjainkban felmerülő politikai kihívásokra.
Megváltó vagy végrehajtó
Novák Zoltán a Hír TV Komment című műsorának vendége volt. Téma: Magyar Péter és a választók kapcsolata.
A kétpártrendszer hosszú árnyéka
Ha azt gondoljuk, hogy a Tisza Párt fellépése nyomán előálló ajánlat (kétpártrendszer) merőben új a magyar politikában, akkor tévedünk. A gondolat először az 1990-es évek közepén merült fel. Csizmadia Ervin az ATV-ben.
Közvélemény-kutatások félidőnél
Kiss Róbert az ATV Start-ban elemezte az elmúlt héten publikált közvélemény-kutatások eredményeit, valamint kitért arra is, hogy a választási győzelem egyik záloga többek között a hátország gépezetként való működése.
Közvetlen politizálás
Az árvízi védekezés hírcsapdája
Zsolt Péter a Népszavának nyilatkozott, összehasolítva más országok politikusainak viselkedését árvízhelyzetben Magyarországéval.
A gátról az Instára
A Reggeli gyors vendégeként Lakatos Júlia arról beszélt hogyan hat a politikusi influenszer-kultúrára az, hogy Magyar Péter versenyre kényszeríti a Fideszt.
Intézmények és emberek
Novák Zoltán a Hír TV Csörte című műsorának vendége volt. Téma: mobilhasználat a parlamentben.
Emberkép és oktatás
Novák Zoltán a Hír TV Komment című műsorának vendége volt. Téma: az oktatás és az okoseszközök.
Közvélemény-kutatások hatása a választói magatartásra
A domináns pártok fáradása és Magyar Péter
A politikusi intuíció helye a politikában
Zsiga Bulcsú a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában beszélt a pártrendszer átalakulásáról és a politikusi képességek abban betöltött szerepéről.
A korszakváltások kora
Hogyan változott a világrendszerváltás képlete a miniszterelnök gondolkodásában az elmúlt 15 évben? Erre a kérdésre kereste a választ Novák Zoltán a HVG hasábjain.
Ellenzékiség „örök” kormányzásban
Az ellenzékiség természetét sokkal ritkábban vizsgálják, mint a kormánypártiságét. Csizmadia Ervin a Méltányosság kormányzásról és ellenzékiségről írott könyveit foglalja össze a Parászka Boróka által készített interjúban.
Polarizáció augusztus 20-án
Az ATV Aktuál című műsorában Rajnai Gergely kifejtetette, hogy az augusztus 20-ai politikai megnyilvánulások jól illusztrálják a nemzetközi és magyar szinten is hatalmas társadalmi polarizációt.
Nemzeti érdek és közgyűlési dinamika
Novák Zoltán a Hír TV Csörte című műsorának vendége volt.
Megérteni a Magyar-jelenséget
Miért tudott Magyar Péter kiemelkedni a többi ellenzéki párt közül? Zsiga Bulcsú erről nyilatkozott az InfoRádiónak.
Fővárosi matek
Novák Zoltán az ATV kérdéseire válaszolva fejtette ki véleményét a fővárosi közgyűlés hatalmi háromszögről.
Az európai politika tétje
Miért foglalkozik Orbán Viktor és sok más politikus is állandóan Európával, ha a választókat szinte csak a belpolitika érdekli? Kicsit távolabbról tekintve már egyértelmű, csak a rövidtávú fókusszal tűnik ez furcsának. Rajnai Gergely blogbejegyzése.
Stratégiai empátia
Miért nem elég, ha a Fidesz csak a törzsszavazóival foglalkozik? Egy ismeretlen fogalom, ami segíthet jobban megérteni a pártoknak a saját magukról és az ellenfeleikről alkotott mítoszokat. Lakatos Júlia blogbejegyzése.
Dávid és Góliát
Novák Zoltán KlikkTV vendége volt, ahol a választási fordulatok következményeit elemezte.
Taktikai hiba
Novák Zoltán az RTL Klub Reggeli című műsorának vendége volt, ahol az újraszámlálási huzavona következményeit értékelte.
A magyar politika átalakulása
Az Indexnek nyilatkozva Rajnai Gergely bemutatta, hogy a Kormányzásra várva című könyv alapján milyen utak előtt állhat a magyar politika.
Elmélet és gyakorlat
Az Élet és Irodalom legújabb számában Rajnai Gergely és Csizmadia Ervin közös cikke a hosszú ellenzékiség elméletéről és magyar gyakorlatáról.
Új könyvünk – a Partizánon
Csizmadia Ervin arról beszélt a Partizánban, hogy a mai magyar politikában a hosszú ellenzékiség nem számít kivételnek. Ahhoz, hogy ezen változtatni lehessen, ismerni kell, hogy miért ismétlődik.
Igazat mond, vagy áruló?
Zsolt Péter a Népszavának nyilatkozott a csoportidentitást megerősítő, de a bizonytalanoknál kontraszelektív Magyar Péterrel szembeni kommunikációról.