mit kezdjünk
Tag„Mit kezdjünk” sorozat – V. rész
Eljött az ideje, hogy magunk mögött hagyjunk néhány tévképzetet. Például azt, hogy a demokratikus átmenetet végrehajtottuk azzal, hogy létrehoztuk és működtetjük a demokratikus intézményeket. Novák Zoltán írása a sorozat 5. részében, a Népszabadságban.
„Mit kezdjünk” sorozat – IV. rész
A Méltányosság Politikaelemző Központ Mit kezdjünk? sorozata következő részében nem kevesebbet állítunk, mint hogy a magyar múlt adaptációs hagyományának korlátai vezettek többek közt egy olyan téves irányú energiapolitikai evolúcióhoz, mely döntően felelős azért az adósságspirálért, melynek korlátozását már az alaptörvénybe is beemelték. Sorozatunk negyedik része a Népszabadságban.
„Mit kezdjünk” – A Méltányosság sorozata a Népszabadságon – I. rész
Magyarországon egyre feszültebb a politikai helyzet. A kormány az IMF-fel való tárgyalás meghirdetésével látszólag valamelyest engedett a szinte minden oldalról feléje irányuló kritikáknak, de ezt leszámítva nem nagyon érzékelünk változást kormányzásának alapjellegét illetően. Az ellenzék erői talán úgy érzik, hogy sikerül fogást találniuk a kormányon. De az ellenzék meglehetősen kaotikus és kormányképtelen állapotban van. Nem nehéz előrevetíteni: a következő hónapokban a „nemzeti együttműködéstől” messzebb kerülünk, mint a rendszerváltás óta valaha. Sorozatunk első része a Népszabadságban.