tüntetések

Tag

Tüntetések és a kormány reakciója

Tüntetések és a kormány reakciója

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában Rajnai Gergely rámutatott, hogy az inflációs válság egész Európát érinti, de míg Nyugat-Európában szinte minden kormány népszerűsége bezuhant ennek hatására, addig az Unió Keleti felében a pártpreferenciák a nehéz körülmények közepette is változatlanok.

Tovább
Érzelmi tudás

Érzelmi tudás

Most, hogy az Egyesült Államok és Nyugat-Európa számos nagyvárosában elég érdekes utcai harcok zajlanak, talán nem árt eszünkbe idézni a politikai filozófus és történész, Michael Oakeshott: A történészi tevékenység című írását. Ebben a szerző ezt mondja: „A «múlt» a jelen világ meghatározott módon történő értelmezésének következménye”. Csizmadia Ervin blogbejegyzése.

Tovább

Globális rendszer-ellenzékiség

„Az Occupy Wall Street több szempontból sem tekinthető komoly kapitalizmuskritikának. Egyrészt hiányzik belőle a világos koncepció és a tömeges támogatottság is, másrészt egyelőre nincs megfelelő alternatíva sem.” Lakatos Júlia nyilatkozott a Stop.hu-nak.

Tovább