Médiamegjelenés


Ígéretek és kampány

Ígéretek és kampány

✻

Csizmadia Ervin a Lánchíd Rádióban az MPK blogjáról, a kampányról és a politikai víziókról beszélt.

Tovább
Kampányfejlemények

Kampányfejlemények

✻

A Lánchíd Rádiónak adott reggeli interjúban Nagy Attila Tibor aktuális ügyeket elemezte.

Tovább
Veszélyben az összefogás

Veszélyben az összefogás

✻

A Lánchíd Rádió reggeli műsorában Nagy Attila Tibor úgy vélte, az ellenzék kezdi elszalasztani a hódmezővásárhelyi győzelem által kínált esélyt.

Tovább
A külső erőtérről

A külső erőtérről

✻

Miközben a kampány egyre lázasabb, nem árt emlékeztetni magunkat, hogy a politika nem csak ennyiből áll. Nagyon fontos, milyen viszonyban van egymással a nemzetközi és a hazai politika. Egy kiváló német tudós történeti példákon keresztül mutatja be, hogyan reagálhat egy ország vezetése a külső folyamatokra. Csizmadia Ervin elemzése az Új Egyenlőség magazinban.

Tovább
Színlelt demokrácia?

Színlelt demokrácia?

✻

Emmanuel Macron európai szintű konzultációt kezdeményezett. Erről írt a Politico című magazinban nagyon kritikus cikket David Reybrouck és társszerzője. Csizmadia Ervin és Lakatos Júlia erre a cikkre reflektál és külön is kitér a színlelt demokrácia problémakörére a HVG-n.

Tovább
Félelem a migrációtól

Félelem a migrációtól

✻

Az elmúlt két év tapasztalata alapján kimondhatjuk: Magyarországon elég jelentős a félelem a migrációtól. A migráció azokban az országokban tűnik jóval természetesebbnek, ahol voltak gyarmatosítási tapasztalatok, s ahol a népesség megtanult más kultúrákkal együtt élni. Vajon változhat-e ez a helyzet? Csizmadia Ervin írása a Magyar Nemzetben.

Tovább
A Fidesz helyzete

A Fidesz helyzete

✻

A Lánchíd Rádió reggeli műsorában Nagy Attila Tibor a kormányoldal helyzetéről beszélt.

Tovább
Az MSZP kongresszus után

Az MSZP kongresszus után

✻

A Lánchíd Rádió reggeli műsorában Nagy Attila Tibor úgy vélte, hogy megmaradtak az MSZP-n belüli feszültségek, Karácsonynak ugyanakkor sikerült felráznia a szocialistákat.

Tovább

A méreg és a fog

✻

Orbán Viktor tusnádfürdői beszédével kapcsolatban sok minden elhangzott, de elég lényeges dolgok nem. Ez az írás azért született, hogy pár – szerintem alapvető – dolgot megpróbáljak újszerű megvilágításba helyezni. Tusnádfürdő után ezernyi tanulság van. A legfőbb az, hogy lassan megspórolhatatlan lesz a vita Európáról, demokráciáról. A méregfogat nem diktátorozással, hanem  érdemi vitákkal lehet kihúzni. Csizmadia Ervin írása a Népszabadság honlapján.

Tovább

Hóhérok kerestetnek?

✻

A halálbüntetés nem más, mint intézményesített bosszúállás a társadalom normáit – manapság az államok többségében kizárólag a legősibb parancsot, a „ne ölj” tilalmát – megszegőkkel szemben. Paár Ádám írása a Népszavában.

Tovább

Az LMP tévedése

✻

„Az LMP ott követett el nagy hibát, hogy saját programalkotási folyamatát nem állította a középpontba, pontosabban ezt az elmúlt időszakban kifelé szinte egyáltalán nem kommunikálta.” Az LMP körüli fejleményekről Csizmadia Ervin írt a Hír24-en.

Tovább

Milyen a jó politikai program?

✻

2010 és 2012 közötti időszakban sokan temették a balliberális oldalt, döntően két okból. Egyrészt az alkalmasnak tűnő vezető, másrészt a megfelelő program hiánya miatt. Most a vezető (akárki akármit mond is) úgy néz ki, meglehet; a program ügyében pedig nyilvánvalóan megkezdődnek majd az egyeztetések. Az ellenzék most talán jobban bízhat – mint akár egy hónapja – abban, hogy 2014-re versenyképessé teheti magát. Csizmadia Ervin az ÉS-ben.

Tovább

Hazai gázhelyzet

✻

Az elmúlt hetekben egymást érték a magyar földgázellátással kapcsolatos hírek, melyekből egy gyökeresen átalakuló magyarországi gázpiac rajzolódik ki. Jenei András kommentárja a Világgazdaságban.

Tovább

Olasz, magyar egy úton

✻

Állítsuk meg a Hanyatlást! Ez egy 2012-ben alakult olasz mozgalom, melynek célja az olasz politikai kultúra megváltoztatása. Utóbbit Lampedusa, a Párduc című regény írója úgy jellemzett: változtatni azért, hogy semmi ne változzon. Magyarországon is hasonló a helyzet? Paár Ádám írása a FN24-en.

Tovább

Amerikai tanulságok

✻

A Projekt Amerika az utóbbi hetekben olyan témákat feszegetett, mint az egész világnak mintát adó elnökválasztási tévéviták intézménye, a kampányban, az elnöki stábok felkészítésében és a programalkotásban óriási szerepet játszó agytrösztök szerepe, az internet, a mobiltechnika, a világháló mindent eldöntő küzdőtérré válása az elnökjelöltek csatájában. Sorozatunkról a Stop.hu készített beszámolót.

Tovább

Az unortodoxia pszichológiája

✻

Miniszterelnökünk folyamatosan pozíciót keres, az amerikai és a nyugat-európai politikusok sem értik a cselekedeteit, ráadásul a külföldi sajtó is kipécézte magának Magyarország első emberét. Mi vezeti Orbánt? Mi kell ahhoz, hogy 2014-ben újrázhasson? És mi kell ahhoz, hogy Magyarország sikeressé váljon? Interjú Csizmadia Ervinnél a Hír24-en.

Tovább

Az Európa-tematika

✻

„Meglepő módon alig foglalkoznak azonban az európai dimenzióval, nem nagyon van véleményük a mostani válsághelyzet utáni európai folyamatokról, egyszóval úgy akarják legyőzni a Fideszt, hogy szinte semmit nem mondanak húsba vágó európai kérdésekről.” Csizmadia Ervin írását szemlézte a Magyar Nemzet.

Tovább

A külpolitika újragondolása

✻

„A kormány politikájának a lényege, hogy kihívóan viselkedik Európában és a magyar közegben is. Addig, amíg nem tárgyalnak velük egyenrangúan, vagyis nem írásban fogalmazzák meg nekik a kritikát, nem lépnek, tartják a pozíciójukat.” Csizmadia Ervin az Inforádió Aréna műsorának vendége volt.

Tovább

Prohászka vagy Giesswein?

✻

A KDNP pártalapítványa, a Barankovics Alapítvány évekkel ezelőtt emléktáblát helyezett el a hazai keresztényszocializmus egyik meghatározó személyiségének mellszobránál. De ki is volt ez a férfiú, akinek nagysága összemérhető Prohászka Ottokáréval? Paár Ádám a Galamuson.

Tovább

Szavazni kötelező?!

✻

A napvilágot látott hírek szerint az MSZP minden választójogosult állampolgár számára kötelezővé tenné a szavazást. Úgy tűnik, a magyar pártok kezdenek rájönni arra, hogy a demokráciát nem a – mégoly jól megtervezett – intézmények, hanem az állampolgárok tartják működésben. Elemzésünk a Népszavában.

Tovább

A kormány kérdőíve

✻

A kormány által meghirdetett nemzeti konzultáció ismét felkavarta az állóvizet. Az MSZP bojkottra szólított fel, a Jobbik demagógnak minősítette a kezdeményezést. Indokolt-e a felindulás a nemzeti konzultációval szemben? Paár Ádám elemzése a Hír 24-en.

Tovább

Nyugat vagy nyugatosság

✻

A politikában minden a hagyományon és annak megváltoztatásán múlik. Éppen ezért az alábbi cikk középpontjában a következő kérdés áll: miért nem sikerül, és hogyan lenne lehetséges hagyományt váltani a magyar politikában? Csizmadia Ervin írása az Élet és Irodalomban.

Tovább

Magyarország gázvagyona

✻

„A legtöbb palagázt termelő Egyesült Államokban néhány év alatt futott fel a tevékenység, miután az első találatokat követően hatalmas mennyiségű befektetés érkezett a területre. Európában hiába lesz palagáz-forradalom, attól nem fognak olyan drasztikusan csökkenni az árak, mint az Egyesült Államokban, de az import egy részét kiválthatják az új gázforrások.” Jenei András nyilatkozott a Magyar Nemzetnek.

Tovább