Médiamegjelenés
Nem vezetés, vezetés, nép
Az elmúlt három és fél évtizedben nagy utat jártak be a politikai vezetésről szóló elképzelések. Csizmadia Ervin az Indexen elmondja, honnan indultunk, és hová érkeztünk.
Ellenzékiség „örök” kormányzásban
Az ellenzékiség természetét sokkal ritkábban vizsgálják, mint a kormánypártiságét. Csizmadia Ervin a Méltányosság kormányzásról és ellenzékiségről írott könyveit foglalja össze a Parászka Boróka által készített interjúban.
Vihar Amerika felett
Paár Ádám felvázolta a Hair című musical-film társadalom- és eszmetörténeti hátterét, a viharos 60-as évek történetét a Klubrádió Mozgóképizmus műsorában.
Az antikarizma hatalma
A Klubrádiónak nyilatkozva Rajnai Gergely a karizmatikus politikusok potenciális ellenszereiről beszélt.
A bosszú (első rész)
Zsolt Péter blogbejegyzése a bosszú szerepét boncolgatja a hétköznapi és a politikai életben.
Polarizáció augusztus 20-án
Az ATV Aktuál című műsorában Rajnai Gergely kifejtetette, hogy az augusztus 20-ai politikai megnyilvánulások jól illusztrálják a nemzetközi és magyar szinten is hatalmas társadalmi polarizációt.
Nemzeti érdek és közgyűlési dinamika
Novák Zoltán a Hír TV Csörte című műsorának vendége volt.
Politikai fejlődés a periférián
Paár Ádám a 20. századi latin-amerikai politikai fejlődést elemezte a Klubrádió Mozgóképizmus műsorában, kitérve az európai jelenségekre is.
Az antikarizmáról
A karizmatikus politikusok riválisai nem mindig karizmatikusak. Egyre jellemzőbb, hogy épp a karizma ellentéte az, ami sikerre vezethet. Rajnai Gergely blogbejegyzése.
Az amerikai kampány trendjei
A Hit Rádiónak nyilatkozva Rajnai Gergely az amerikai választási kampány újabb fordulatait elemezte.
Lakótelepekkel az úton és az útszélen
Józsa Márta Útszélen műsorában Zsolt Péterrel beszélgetett a Panelkapcsolatról, pontosabban a kapcsolatok hiányáról.
Megérteni a Magyar-jelenséget
Miért tudott Magyar Péter kiemelkedni a többi ellenzéki párt közül? Zsiga Bulcsú erről nyilatkozott az InfoRádiónak.
A társadalom két rétegéről. Norbert Elias és Karácsony Sándor a fent és a lent viszonyáról
Egy német és egy magyar szerző is a múlt folyamatait vizsgálja és nagyon érdekes különbségekre bukkan a nyugati és a magyar fejlődést, a társadalom felső és alsó rétegeinek kölcsönhatását illetően. Csizmadia Ervin blogbejegyzése.
Woke és olimpia, törzsiség és párbeszéd
Novák Zoltán a Hír TV Komment című műsorának vendége volt. Témák: az olimpiai megnyitó, a konzervativizmus.
Fővárosi matek
Novák Zoltán az ATV kérdéseire válaszolva fejtette ki véleményét a fővárosi közgyűlés hatalmi háromszögről.
A stratégiai empátia a gyakorlatban
Miért előnyös a politikai szereplők számára, ha megpróbálnak „belelátni” az ellenfél fejébe? A Hit rádió vendégeként Lakatos Júlia nemzetközi és hazai példákkal illusztrálta a stratégiai empátia technikáját.
Hogyan győzhető le egy domináns párt?
Attól még, hogy egy domináns párt meggyengül, nem következik automatikusan, hogy leváltható. A Méltányosság új könyve kapcsán Lakatos Júlia és Rajnai Gergely vázolta fel a változás nemzetközi forgatókönyveit.
A továbbevickélés mesterei
Minél többet olvasunk a Habsburg Birodalomról, annál több a közös vonás az Európai Unióval. Konfliktusok, széthúzás, reformkényszer, és még sorolhatnánk. Blogbejegyzésében Lakatos Júlia egy különös történelmi összehasonlító művet ismertet.
Hogyan reagálhat a társadalom a miniszteri fizetések emelésére?
A magyar gazdasági teljesítményt ért bírálatok ellenére megemelték a miniszterek fizetését. De vajon, hogyan reagálnak erre a választók? – Kiss Róbert interjúja a Népszavának.
Egyre növekvő feszültség Magyarország és az EU között
Kiss Róbert az ATV Aktuál című műsorában elemezte, hogy mi áll annak hátterében hogy egyre gyakrabban alakulnak ki szakpolitikai konfliktusok az EU és Magyarország között.
4 ok, amiért a magyar politika eltér a régiós trendektől – I. rész
Az eltelt több mint 30 év már elegendő távlatot ad ahhoz, hogy felismerjük azokat a jegyeket, amelyek egyértelműen megkülönböztetik a magyar politikai közeget a rendszerváltás után az EU-ba integrálódott keleti blokk más államaitól. Két részletben mutatjuk be azt a négy-négy jelentős területet, amelyek szerintünk az eltéréseket okozzák. Az első rész itt olvasható.
Európa és Orbán
Az ATV Start műsorában Rajnai Gergely azt elemezte, miért logikus mind az EU, mind a magyar kormány részéről a konfliktus fenntartása.
Biden lemondása és ami utána jön
Az Indexnek nyilatkozva Rajnai Gergely Biden lemondásának következményeit elemezte.
Rajzfilmmel az állampolgári nevelésért!
Paár Ádám blogbejegyzésében magyar és francia példákkal érvel a rajzfilmes ismeretterjesztés szükségessége mellett.
Indiánfilmek
Paár Ádám részt vett a Tilos Rádió Régen minden jobb volt műsora július 19-i indiánfilmes adásában, és egyebek mellett beszélt az indiánkép változásáról.
Patrióták és patriótábbak?
Napjainkban úgy tűnik a külpolitikában szinte minden megtörténhet. Az Aréna vendégeként Lakatos Júlia a francia választásoktól az uniós fejleményeken át az amerikai változásokig értékelte a nyár politikai fordulatait.
Nem csak pártok vannak, van pártrendszer is!
Sokat beszélünk egy-egy pártról, és sokkal ritkábban magáról a pártrendszerről. Pedig az is fontos része a mindennapi politikának. Csizmadia Ervin elemzése a Hit Rádióban.
Egy merénylet következményei
Uniós válaszreakció a békemisszióra
Milyen üzenete van a budapesti Uniós csúcstalálkozó miniszteri szintjű bojkottjának? Erről beszélt Kiss Róbert az ATV híradójában.