Amerikai Egyesült Államok
TagAz európai együttműködés határai
Miért egyre élesebbek a konfliktusok az európai politikában? Mi a különbség az USA és az EU együttműködés-felfogása között? Ezekre a kérdésekre keres magyarázatot Rajnai Gergely elemzése a „demokrácia laboratóriumai” fogalom segítségével.
A nő, aki előttünk jár
Paár Ádám A nő, aki előttünk jár című film alapján elemezte az új indiánfilmeket a Klubrádió Hangosfilm című műsorában.
A vadnyugati hős hét arca
Paár Ádám a vadnyugati hős karakterét elemezte az Újkor.hu-n. Kiemelte, hogy a Hét mesterlövész attól működik filmként, hogy hét revolverhősben tömöríti vadnyugati hős mindenféle karakterét.
A politikai dráma
Paár Ádám az Elkxrtuk című film apropóján beszélt az amerikai politikai dráma szabályairól a Népszavában.
A szürke egyenruha mítosza
Paár Ádám a konföderációs katonák reprezentációjáról írt a Tényleg?! történelem portálon.
Amerikai határválság és német választások
A Karc FM Hangoló című műsorában Rajnai Gergely elmondta, hogy Joe Biden különböző határvédelmi megnyilvánulásai a Demokrata Pártban megjelenő sokféle igényre való reakcióként értelmezhetők.
Mindannyian Afganisztán vagyunk?
Pillanatok alatt összemolott egy rendszer, amelyet húsz éve arra treníroztak, hogy ellen tudjon állni a demokratikus visszarendeződésnek. Lakatos Júlia blogbejegyzése.
A határ, mint egyesítő
Sokan azt hiszik, hogy manapság az ideológiák közelednek egymáshoz, és jól van ez így. Barack Obama könyvéből és más forrásokból is az a tanulság, hogy ápolni kell a különbségeket, mert a köztünk lévő határ nem elválaszt, hanem egyesít. Csizmadia Ervin írása.
Medálháború
Az olimpiák sosem csak a sportról, hanem mindig kicsit a politikáról is szólnak. A világpolitikai erőviszonyokat gyakran jól tükrözik az olimpiai éremtáblázatok. Rajnai Gergely blogbejegyzése.
Rendőrök a filmvásznon
Paár Ádám a Klubrádió Hangosfilm című műsorában folytatta a rendőrfilmek politikai és társadalomtörténeti hátterének bemutatását.
Kisebbségi kérdés és rendőrség a filmvásznon
Paár Ádám a Klubrádió Hangosfilm című műsorában a rendőrfilmek kapcsán beszélt arról, a filmek miként reflektáltak a kisebbségi kérdésre.
Amerika politika a filmvásznon II.
Paár Ádám ezúttal az alelnököt és elnöki stábot bemutató filmekről beszélt a Klubrádió Hangosfilm című műsorában, és kiemelte a filmek és sorozatok szerepét az állampolgári nevelésben.
Angol-amerikai háború a moziban
A Méltányosság Politikaelemző Központ sokszor ír arról, milyen módon tükröződnek a társadalmi jelenségek a játékfilmekben, és hogy a filmek hogyan képesek alakítani a társadalmi attitűdöket. Paár Ádám blogbejegyzésében egy angol-amerikai csörtét mutat be.
Amerikai politika a filmvásznon I.
Paár Ádám az amerikai politikai manőverekről szóló filmeket mutatta be a Klubrádió Hangosfilm című műsorában, kitérve arra a kérdésre is, miért nincsenek hasonló alkotások a magyar filmgyártásban.
Biden programja
Rajnai Gergely a Karc FM Hangoló című műsorában kifejtette, hogy a kezdeti „reaktív” kormányzás után az elmúlt hetekben elkezdett kirajzolódni, hogy mik Joe Biden kormányzásának prioritásai.
Az amerikai polgárháború a filmvásznon
Paár Ádám az amerikai polgárháborús filmek közül azokat vette sorra a Klubrádió Hangosfilm című műsorában, amelyek a hátország életét mutatták be.
Madarat tolláról, országot…?
Lehetnek országok egymás barátai? Rajnai Gergely blogbejegyzésében ezt a kérdést járja körül a vakcinák körüli huzavonák kapcsán.
Nemzetek szerepe
Ismét fellángolt a vita az Egyesült Államokban az ország globális szerepfelfogásáról, külföldi beavatkozásának létjogosultságáról. Az Inforádiónak adott nyilatkozatában Lakatos Júlia kitért a hazai párhuzamokra is. Szuverenitás vagy Európa? Eldönthető egyáltalán?
Biden első hónapja
Rajnai Gergely a Karc FM Hangoló című műsorában elmondta, hogy Joe Biden kormányzása első napjaiban elsősorban arra koncentrált, hogy a Trump-éra intézkedéseit visszafordítva elhozza a „normalitás” korszakát Amerikába.
Iskolapélda – Iskola és társadalom
Paár Ádám arról beszélt a Klubrádió Hangosfilm című műsorában, miként tükröződnek a társadalmi, szociokulturális ellentétek az iskola témájú filmekben.
Szuperhatalmi vívódás
Amerika messze nem konzisztens globális szerepfelfogását tekintve. Évtizedes vita övezi külföldi beavatkozásai létjogosultságát. Ha egy nagyhatalom folyamatosan vitázik erről, létezik tényleges válasz arra, mi a szerepe egy országnak a világban? Lakatos Júlia blogbejegyzése.
A populizmus alkonya?
A hatalomba visszatérő washingtoni elit szerint Trump veresége a demokrácia diadalának világos bizonyítéka a populizmus felett. Amennyiben megvizsgáljuk, hogy a trumpizmus sikerének hátterében milyen tényezők álltak, akkor viszont azt láthatjuk, hogy a populizmust még korai lenne temetni. Vermes Ádám blogbejegyezése.
Az egységteremtés korszaka
Az Atv reggeli műsorában Lakatos Júlia az elnöki beiktatás részleteiről beszélt, majd az Egyenes Beszédben Joe Biden kölcsönös tiszteletre apelláló beszédének várható hatásait elemezte.
Két lázadás Washingtonban
Paár Ádám az 1894-es washingtoni ínségmeneteket és a 2021 januári zavargást hasonlította össze a Népszavában.
Európa szokatlan párosa
Van aki Emmanuel Macront és Orbán Viktort tekinti Európa jövőbeli sztárpárjának. Gondolkodási mechanizmusuk azonban nem abban hasonló, amit legtöbben gondolnának. Lakatos Júlia blogbejegyzése.
Nyugaton a helyzet változatlan
A Capitolium ostroma, illetve az Európai Unióban az oltásokkal kapcsolatos bizonytalanság újra rávilágított arra, hogy a Nyugat lényegében a gazdasági világválság kirobbanása óta folyamatos válságban van, amelyből egyelőre nem találja a kiutat. Vermes Ádám interjúja az Újpest Tv-ben.
Az egység küszöbén?
Vajon összezár Amerika a választási eredmény erőszakos
Tükör által homályosan
Rajnai Gergely blogbejegyzése arra hívja fel a figyelmet, hogy az, hogy nem ismerjük, milyenek is azok, akikkel nem értünk egyet, eltorzítja a róluk kialakított képet.
Reakciók a Capitolium ostromára
Rajnai Gergely a Karc FM Hangoló című műsorában a múltheti washingtoni zavargásokra adott reakciókat elemezve kiemelte, hogy mindkét nagy amerikai párt alapvetően átalakult Trump elnöksége alatt.
Amerikai botrány
Rajnai Gergely az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta, hogy a január 6-ai botrányos események kapcsán nehéz elképzelni, hogy Donald Trumpnak jogi következményektől kellene tartania, de az esemény politikai jelentősége hatalmas.