Lakatos Júlia
TagVírus-demokrácia 1-0?
A vírus nem válogat, sem emberek, sem politikai rendszerek között. Min múlik a sikeres válságkezelés, és milyen veszély leselkedik a demokráciákra? Interjú Lakatos Júliával a 168 Óra e-heti számában.
A végletek kora?
Egyesek biztosan tudni vélik, hogy vége a globalizációnak, a Nyugatnak, a kapitalizmusnak, az egész környezetromboló magatartásunknak, míg megint mások a nemzetállami logikát, illetve a nacionalizmust temetik, és egy új minden eddiginél egységesebb fellépésre képes világot vizionálnak. Lakatos Júlia blogbejegyzése.
Az első szabad választás emlékezete
A konferencia ugyan elmaradt, a megemlékezés azonban nem. A Republikon Intézet online beszélgetésében Lakatos Júlia úgy fogalmazott, hogy van okunk, hogy büszkék legyünk a rendszerváltásra, számos pozitív eredménye van, elég csak olyan egyszerű dolgokra gondolni, minthogy útlevél nélkül utazhatunk Európában.
Koronavírus: Ha nincs semmid, használd azt
Ahogy egyre agresszívebben nyomul előre a koronavírus, napról napra szűkűl be a megszokott életterünk, vonulunk vissza a máskor csak pihenésre fenntartott otthoni szféránkba. Lakatos Júlia blogbejegyzése.
Zöldülés vagy tesztelés?
Valódi fordulat vagy csak politikai termék a klímakérdés? Mit lehet megtudni Orbán Viktor évértékelőjéből a tartalmon túl? Lakatos Júlia a Klubrádió Reggeli személy című műsorának vendége volt.
Greta Thunberg a Karmelita kolostorban?
Ha politikai évkezdet, akkor politikai évértékelő, Orbán Viktornak immáron zsinórban a huszonkettedik. Lakatos Júlia blogbejegyzése a Méltányosság blogján.
Médiatudatosság és demokrácia
Az amerikai nagykövetség és a Republikon Intézet közös konferenciáján Lakatos Júlia a közösségi média demokratikusságáról beszélt, továbbá arról, hogyan változott megítélése az idő során, és miképpen válhatna önszabályozóvá.
Business as usual?
Sose hagyj egy jó válságot kárba veszni. Akár ez is lehetett volna Orbán Viktor évindító sajtótájékoztatójának mottója. Az önkormányzati választás legfőbb hatása, hogy rákényszeítette a miniszterelnököt, arra, hogy gesztusokat gyakoroljon, egyben kijelölje azt a cselekvési tervet, amellyel elkerülheti a párton belüli konfliktusokat. Lakatos Júlia a Klubrádió vendége volt.
A piacképes víziókról
Létezik Macron-Orbán hasonlóság?
A nagy illuzionista?
A francia köztársasági elnökről viszonylag stabil képe van ma Magyarországon mindkét politikai tábornak. Ám meglehet, hogy nem minden az, aminek látszik. Az utóbbi hetekben a jobboldali véleményformálók, de még Orbán Viktor is felfigyelt Macron nagyköveti konferencián elhangzott beszédére, amelyben a francia köztársasági elnök kétségtelenül dicsérte a magyar miniszterelnök munkásságát. Lakatos Júlia elemzése.
Bajtársiasság és tévedés
Szokatlan és meglepő gondolatot fogalmazott meg Orbán Viktor a Fidesz XXVIII. kongresszusán elmondott beszédében. Lakatos Júlia blogbejegyzése.
Pótolható a pozitív integráció?
Az Élet és Irodalom e-heti számában Lakatos Júlia az Európai Unió kelet-nyugati törésvonala kapcsán az elmaradt pozitív integrációról írt és arról, vajon utólag helyettesíthető ez?
A politika tektonikus mozgásai
Megdöbbentette a geológusokat a kaliforniai ikerföldrengé… Mintha a politikában is valami ilyesmit tapasztalnánk. Szokatlan mozgásokat, amelyekről nem vagyunk biztosak, hogy normálisak-e, avagy valami egészen újnak a hírnökei. Lakatos Júlia blogbejegyzése.
EP választások 2019
Május 26-án és azt követően a Méltányosság több elemzője is értékelte az eseményeket. Vasárnap Csizmadia Ervin az Inforádió élő választási közvetítésének vendége, Lakatos Júlia pedig a Euronews választási műsorának szakértője volt.
Populista demokrácia, vagy populáris ellenzékiség?
Magyarország ma demokrácia, de nem liberális demokrácia. Az Orbán-kormány hatalomgyakorlása leginkább populista demokráciaként értelmezhető, ami azt jelenti, hogy a demokratikus elemeket igyekszik előtérbe helyezni…
Több, mint protokoláris szívélyesség?
Az Atv Startban Lakatos Júlia az Orbán-Trump találkozó jelentősségét elemezte
Sorsdöntő választások?
Lakatos Júlia az Ellensúly magazin lapszám bemutató kerekasztal-beszélgetésének egyik vendége volt.
Lehet más a demokrácia?
Az Atv Egyenes Beszéd című műsorában Lakatos Júlia arról beszélt, hogyan lehetne ellenzéki szemszögből megközelíteni a kormánypárt demokrácia kritikáját.
Válság-hipszterek
A nyár végéhez közeledve a Méltányosság is felveszi a tempót. Lakatos Júlia legújabb blogbejegyzésében olyan nemzetközi elemzőkről és intézetekről ír, amelyek Magyarország aktuális politikai helyzetére is érvényes megállapításokat fogalmzatak meg.
Ki a cápa?
Milyen szélesre vessük hálónkat, amikor az Európai Unióról (vagy bármiről) beszélünk? Elég-e azt mondani, hogy vannak renitens országok az unión belül, s ezzel le is rendeztük a demokráciák, illetve az EU kihívásait? Vagy regionális szinten elemezzük a kérdést? Lakatos Júlia blogbejegyzése.
Liberális veszélyek
A liberalizmusról természetesen. Pontosabban a liberális demokráciát érintő kettős veszélyről, amiről Dani Rodrik közgazdász, politológus egyre többet beszél, s amelyről már korábban is írtunk a blogunkon. Miért kell mégis újra elővennünk? Lakatos Júlia írása.
Visszafoglalni a szellemi tere(ke)t
Ha a 2018-as választás felerősített valamit, az az, hogy mind az ellenzéki, mind a kormánypárti értelmiség igyekszik elfoglalni, vagy épp visszafoglalni a szellemi teret. Ami valójában kissé mókás mivel, ha másként is, azért mindkét fél markánsan jelen van véleményével. Lakatos Júlia a Méltányosság blogján.
Pártok helyett emberek?
Még mindig él az összefogás mítosz. Nagyjából így lehetne összefoglalni a hétvégi ellenzéki tüntetés tanulságát. A közösségi gyász megélését elősegítő rendezvény azonban felszínre hozott valami mást is. Egyre többen érzik úgy, hogy a pártok helyett a társadalomnak kell összefognia. A tüntetők azt üzenik: az önző ellenzéki pártok nélkül már rég megdőlt volna az Orbán-rezsim. Ez azonban tévhit.
A Méltányosság és a választások
A Méltányosság elemzői – Lakatos Júlia, Nagy Attila Tibor és Csizmadia Ervin – a választások éjszakáján, illetve másnap reggel különféle televíziókban, rádiókban szerepeltek. Kattintson a további részletekért!
Színlelt demokrácia?
Emmanuel Macron európai szintű konzultációt kezdeményezett. Erről írt a Politico című magazinban nagyon kritikus cikket David Reybrouck és társszerzője. Csizmadia Ervin és Lakatos Júlia erre a cikkre reflektál és külön is kitér a színlelt demokrácia problémakörére a HVG-n.
Víz(ió)választó – blogsorozat
A választások fordulópontot jelentenek egy ország életében. Négy évente véleményt mondhatunk arról, ki vezesse, merre vezesse az országot. Nem csak pártokat, politikusokat választunk tehát, hanem víziót is. De ajánl-e még egyáltalán bárki víziót ma Magyarországon? A Méltányosság elemzői egyedi blogsorozattal készültek március 8-tól az április 8-i parlamenti választásokig.
Kongresszus és korrupció
Lakatos Júlia az Atv Csatt című műsorában a hét legfontosabb politikai eseményeit elemezte.
Pozitív piaci visszajelzés
„A kormánynak feltétlenül szüksége van a piacok pozitív visszajelzésére, és ezt csak akkor kapják meg, ha hajlandóságot mutatnak az Európai Unióval való együttműködésre.” Lakatos Júlia nyilatkozott a New York Times-nak.
Külföldi kritikák kereszttüzében
Hazánk ritkán üti meg a világsajtó ingerküszöbét. Ekkor is szinte csak negatív hírekkel. Vajon miért kezdett el a külföld foglalkozni Magyarországgal, és miért nem volt képes a kormány hatékonyabban kezelni a külföldi kritikákat? Lakatos Júlia nyilatkozott a Stop.hu-nak.