Rajnai Gergely

Tag

Vélemények Európáról

Vélemények Európáról

Rajnai Gergely a Klubrádió Esti gyors című műsorában kifejtette, hogy bár a magyar politikában Európa fogalma központi helyet foglal el, a magyarok még nemzetközi összehasonlításban is keveset tudnak az EU valós működéséről.

Tovább
Európa Magyarország közepén

Európa Magyarország közepén

Az uniós forrásokkal kapcsolatos vita a pénzek végső sorsától függetlenül új színt hozott a hazai közéletbe, új kihívásokat jelent ez mind a kormány, mind az ellenzék számára – hogy mik ezek a kihívások, Rajnai Gergely blogbejegyzéséből kiderül.

Tovább
Fragmentált ellenzék

Fragmentált ellenzék

Rajnai Gergely a Spirit Fm Aktuál című műsorában elmondta, hogy teljesen logikus, hogy a kormánypártot elhagyó szavazók nem választottak még pártot maguknak az ellenzéki térfélen, hiszen nem is pontosan tudni, melyik mit képvisel.

Tovább
A cél megtalálása

A cél megtalálása

A Karc FM Hangoló című műsorában Rajnai Gergely kifejtetette, hogy a tanártüntetések organikus természetéből fakadóan sok céljuk van, amiket egyszerre nem tudnak elérni, ezért prioritások kijelölése vezethetne sikerre az esetükben.

Tovább
A hagyomány fogságában

A hagyomány fogságában

Miként mutat rá az ellenzék szerepfelfogására a szociális törvény vitája? Rajnai Gergely blogbejegyzéséből kiderül, ahogy az is, hogy a történelmi minták miként határozzák meg a jelenlegi pártok stratégiáit.

Tovább
Méltányosság 15

Méltányosság 15

Október 27-én ünnepelte az Aranytíz Kultúrházban 15. születésnapját a Méltányosság Politikaelemző Központ. A rendezvény házigazdája, moderátora a Központ fiatal munkatársa, Hegyes Zalán volt, aki párban kérdezte a cég elemzőit.

Tovább
Az árnyékkormány szerepe

Az árnyékkormány szerepe

Rajnai Gergely a Hit Rádió Hírelemző című műsorában rámutatott, hogy miután angolszász országokon kívül az árnyékkormány intézménye rendszerint sikertelen volt, a DK kísérlete az ellenzéken belüli pozícióharc részeként értelmezhető.

Tovább
Tüntetések és a kormány reakciója

Tüntetések és a kormány reakciója

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában Rajnai Gergely rámutatott, hogy az inflációs válság egész Európát érinti, de míg Nyugat-Európában szinte minden kormány népszerűsége bezuhant ennek hatására, addig az Unió Keleti felében a pártpreferenciák a nehéz körülmények közepette is változatlanok.

Tovább
Árnyékkormányok a világban

Árnyékkormányok a világban

Mennyire eredményesek az árnyékkormányok, miként válhatnak valódi kabinetekké, és mit jelent ez a DK kezdeményezése szempontjából? Európai körkép segítségével erre a kérdésre ad választ Rajnai Gergely elemzése.

Tovább
Árnyékkormányok a világban

Árnyékkormányok a világban

Rajnai Gergely a Spirit FM Aktuál című műsorában rámutatott, hogy az árnyékkormányok a Brit Nemzetközösségen kívül a legritkább esetben szereztek népszerűséget az őket alakító pártoknak, de a pozitív kivételekből lenne mit tanulnia az ellenzéknek.

Tovább
A viták jelentősége

A viták jelentősége

Rajnai Gergely az Indexnek nyilatkozva kifejtette, miért éri meg a kormánynak és az ellenzékinek vitatkoznia egymással olyan rendezvényeken, mint a Tranzit.

Tovább
Változó külpolitikai helyzet

Változó külpolitikai helyzet

Rajnai Gergely az Al Jazeerának nyilatkozva rámutatott, hogy Orbán Viktor külpolitikája a Nyugat és a Kelet közötti közvetítésre épül, de ennek kivitelézését a háborús helyzet egyre inkább megnehezíti.

Tovább
Válság és cselekvés

Válság és cselekvés

A Karc FM Hangoló című műsorában Rajnai Gergely kifejtette, hogy bár a gazdasági visszaesés miatt a választók rendszerint büntetik a kormányokat, úgy tűnik, az új típusú, aktívabb válságkezelésnek köszönhetően ez a tétel az elmúlt két évben világszerte nem bizonyul igaznak.

Tovább
Orbán és a nemzetközi szövetségek

Orbán és a nemzetközi szövetségek

Rajnai Gergely a Spirit FM Aktuál című műsorában elmondta, hogy Orbán Viktor dallasi beszédének hangsúlyaiból kiolvasható, mennyire fontosnak tartja a miniszterelnök a nemzetközi szövetségeket, és milyen irányban próbál partnereket találni.

Tovább
Mikor mit tehet egy politikus?

Mikor mit tehet egy politikus?

Miként változott meg a tusnádfürdői beszéd alapján a magyar kormány mozgástere? Milyen logika mentén alakítja ki Orbán Viktor hosszútávú stratégiáját? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Rajnai Gergely blogbejegyzése.

Tovább
Tusnádfürdői beszéd

Tusnádfürdői beszéd

Az ATV Mai Téma című műsorában Orbán Viktor tusnádfürdői beszédét elemezve Rajnai Gergely kifejtette, hogy a Fidesz cselekvését a világpolitika alakulásáról alkotott vélemény határozza meg.

Tovább
Demokrácia és liberalizmus

Demokrácia és liberalizmus

A Klubrádió Realitás című műsorában Rajnai Gergely kihangsúlyozta, hogy az Európai Unió és a magyar kormány közötti konfliktus lényege, hogy míg az EU a liberális elveket és intézményeket kéri számon, addig a magyar fél a liberalizmust háttérbe szorítva a demokrácia elsőbbségét vallja.

Tovább
A függetlenség ára

A függetlenség ára

Rajnai Gergely blogbejegyzése az ukrán-orosz konfliktus és a John Adams című sorozat közötti meglepő párhuzamokkal mutat rá a történelemben ismétlődő mintákra.

Tovább
Veszélyhelyzet és mozgástér

Veszélyhelyzet és mozgástér

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában Rajnai Gergely a háborús veszélyhelyzet kihirdetése kapcsán kiemelte, hogy a kormánynak a cselekvőképesség demonstrációja a legfontosabb ebben a helyzetben, ezért tesz több olyan lépést is, aminek látszólag kis gyakorlati súlya van, de viszonylag nagy jelentőségűnek láttathatók.

Tovább