Rajnai Gergely
TagElőválasztásértékelés
Rajnai Gergely a Klubrádió Reggeli személy című műsorában az előválasztást értékelve kifejtette, hogy a politikán kívüli személyek megerősödése regionális trendbe illeszkedik, és más országokban ezek a politikusok amilyen gyorsan érkeztek, olyan gyorsan meg is gyengültek, amint vezetői pozícióba kerültek.
Előválasztási visszalépések
Vajon mennyire mindennapos az Nyugaton, ami az elmúlt héten Magyarországon történt az előválasztáson? Rajnai Gergely blogbejegyzése erre keresi a választ.
Az előválasztás körülményei
Rajnai Gergely az Emerging Europe-nak nyilatkozva elmondta, hogy a mai magyar politikában az ideológiai ellentéteket felülírta a NER-től való távolság kérdése.
Előválasztás Miskolcon
A Miskolci Naplónak nyilatkozva Rajnai Gergely rámutatott, hogy az előválasztáson induló jelöltek és az őket támogató pártok népszerűsége között komoly különbségek alakultak ki a jelöltek eltérő kvalitásai miatt.
Hogyan tanuljunk előválasztást?
A francia Le Figarónak nyilatkozva Rajnai Gergely kifejtette, hogy az előválasztás a magyar politikai kultúrában újdonság, ezért a szereplők (a választók és a jelöltek) tanulják a folyamatot.
Amerikai határválság és német választások
A Karc FM Hangoló című műsorában Rajnai Gergely elmondta, hogy Joe Biden különböző határvédelmi megnyilvánulásai a Demokrata Pártban megjelenő sokféle igényre való reakcióként értelmezhetők.
Mit képviselnek a képviselők?
Miben gondolnak mást a politikáról az ellenzéki pártok vezetői és képviselőjelöltjei? Erre a kérdésre keres választ Rajnai Gergely blogbejegyzése.
Előválasztás és tanulás
Rajnai Gergely az osztrák Kurier napilapnak nyilatkozott, hangsúlyozva, hogy mind a politikusok, mind a szavazók számára egy tanulási folyamat lesz az ellenzéki előválasztás.
Medálháború
Az olimpiák sosem csak a sportról, hanem mindig kicsit a politikáról is szólnak. A világpolitikai erőviszonyokat gyakran jól tükrözik az olimpiai éremtáblázatok. Rajnai Gergely blogbejegyzése.
A térképek politikája
Magyarországon jól tudjuk, hogy a térképeknek komoly politikai jelentősége van. Rajnai Gergely blogbejegyzése.
Foci és politikai siker
Ha jól megy egy fociválogatottnak, az a kormánynak vagy az ellenzéknek kedvez? Ezt a kérdést vizsgálta meg Rajnai Gergely blogbejegyzésében.
A nemzetközi beágyazottság súlya
Miért fontos a kormányoknak, hogy megfelelő nemzetközi háttérrel rendelkezzenek? Elemzésében Rajnai Gergely erre keresi a választ Magyarország és a régió közelmúltjának vizsgálatával.
A korrupcióüldözés új dimenziója
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a korrupció elleni harc az elmúlt években új síkra terelődött, és ez több ország kormányának komoly fejtörést okoz. Rajnai Gergely blogbejegyzése.
A többsebességes Európa mintái
A többsebességes együttműködés gondolatát, bár jellemzően az Európai Unióhoz szokás kötni, egyáltalán nem tekinthetjük csupán európai jelenségnek. Rajnai Gergely blogbejegyzése.
Biden programja
Rajnai Gergely a Karc FM Hangoló című műsorában kifejtette, hogy a kezdeti „reaktív” kormányzás után az elmúlt hetekben elkezdett kirajzolódni, hogy mik Joe Biden kormányzásának prioritásai.
Biden első hónapja
Rajnai Gergely a Karc FM Hangoló című műsorában elmondta, hogy Joe Biden kormányzása első napjaiban elsősorban arra koncentrált, hogy a Trump-éra intézkedéseit visszafordítva elhozza a „normalitás” korszakát Amerikába.
Függetlenség a filmvásznon
Rajnai Gergely blogbejegyzésében egy kanadai példán keresztül bemutatja, hogyan képes hatalmas, és szinte azonnali hatást elérni a filmművészet a politikában.
Tükör által homályosan
Rajnai Gergely blogbejegyzése arra hívja fel a figyelmet, hogy az, hogy nem ismerjük, milyenek is azok, akikkel nem értünk egyet, eltorzítja a róluk kialakított képet.
Reakciók a Capitolium ostromára
Rajnai Gergely a Karc FM Hangoló című műsorában a múltheti washingtoni zavargásokra adott reakciókat elemezve kiemelte, hogy mindkét nagy amerikai párt alapvetően átalakult Trump elnöksége alatt.
Amerikai botrány
Rajnai Gergely az InfoRádiónak nyilatkozva elmondta, hogy a január 6-ai botrányos események kapcsán nehéz elképzelni, hogy Donald Trumpnak jogi következményektől kellene tartania, de az esemény politikai jelentősége hatalmas.
Egységben az erő?
Nem csak Európában elégedetlenek helyi vezetők a központ hatalomgyakorlásával – Rajnai Gergely blogbejegyzése bemutatja a kanadai centrum és periféria konfliktusait.
Miért sebezhetők a liberális demokráciák?
A mai liberális demokráciák sérülékenységét nagyon sok körülmény mutatja. De a demokráciák nem csak sérülékenyek, hanem öngyógyítók is. Rajnai Gergely elemzésében a probléma mélyére néz.
Biden külügyminisztere
Rajnai Gergely az InfoRádiónak elmondta, hogy Joe Biden külpolitikai jelölései azt mutatják, hogy az új elnök mind a mérsékelt, mind a progresszív oldalnak kedvezni szeretne.
Széteső demokrácia
Miért tűnik úgy, mintha a demokráciák világszerte elkerülhetetlenül a szétesés felé haladnának? Rajnai Gergely elemzésében Michael Freeden ideológia-kutató segítségével keres válaszokat.
Megüresedett szék az amerikai Legfelsőbb Bíróságon
A Karc FM Hangoló című műsorában Rajnai Gergely az USA Legfelsőbb Bíróságán megüresett hely kapcsán az intézmény politikai jelentőségéről és az új bíró jelölésének választási kapmányra gyakorolt hatásáról beszélt.
Visszatért a történelem Amerikába
Összeomlik Amerika, ha Trump újra győz? Bidennel minden jobb lesz? Kíváncsi hogyan jutott jelen állapotába az Egyesült Államok? Akkor kövesse a Méltányosság Politikaelemző Központ választási sorozatát! November 3-ig a Méltányosság blogon!
A korrupció mindenhol sláger
Az élet legtöbb eleme kezd visszatérni a normális kerékvágásba, még akkor is, ha a vírus hatását továbbra is nap, mint nap érzékeljük. Az újrakezdéssel előkerülnek a szokványos politikai ügyek – Kanadában például egy korrupciós ügy tudta átvenni a koronavírus helyét a címlapokon. Rajnai Gergely írása a Méltányosság blogján!
A mindenkinek megfelelő alelnökjelöltet
A Karc FM Hangoló című műsorában Rajnai Gergely Kamala Harris demokrata alelnökjelöltről elmondta, hogy külső jegyeiben minden kritériumnak megfelel, és szinte minden szavazói csoportnak nyújt valamit, de épp sokszínűsége miatt nem lehet tudni, hogy konkrétan milyen politikát fog képviselni.
A menedzser visszavág
A populisták korában a szakpolitikus karakterű vezetők szinte teljesen eltűntek a politikából. A koronavírus okozta válság alatti kommunikáció viszont mintha visszahozta volna ezt az elfeledett vezetőtípust. Rajnai Gergely blogbejegyzése.
Tüntetések és amerikai politika
A Karc FM Hangoló című műsorában Rajnai Gergely az amerikai tüntetésekről és a víruskezelésről beszélt, kiemelve, hogy mindkét folyamat a demokratáknak kedvez egyelőre, de egyik felett sincs kontrolljuk, így inkább háttérbe vonulva próbálnak profitálni belőlük.