társadalom
TagA szervezet, az eszme és a személy
Ha volt is Orbán-Gyurcsány korszak, az egy generációs és egy politikaszemléleti alapon nyugodott. 2024 óta generációsan és szemléletileg módosult a helyzet. Csizmadia Ervin az ATV-n.
Munkássors a vasfüggönyön túlról
Paár Ádám blogbejegyzésében elemzi egy rádiójáték-sorozatból kiindulva, hogy a munkásság vágyakozása és sorsa hasonló volt a vasfüggöny két oldalán.
Beszélni a másik oldalhoz
A Hont-Orbán interjú és a rá érkező reakciók nagyon sokat árultak el arról, hogy milyen problémái vannak a magyar demokráciának. Ezeket tárja fel Rajnai Gergely blogbejegyzése.
Fico és Orbán – hogyan győzhető le a rendszer?
Mi a közös Robert Fico és Orbán Viktor kormányaiban? Mindkettőt mostanáig meglehetősen sikertelenül próbálták legyőzni az ellenzéki pártok, többször is. Mindkét országban hasonló politikai és társadalmi trendek érvényesülnek: a másik oldal megértésének hiánya.
New Deal filmek
A rendszerváltás márciusai
Paár Ádám részt vett a rendszerváltásról szóló beszélgetésen a Kétfarkú Kutya Párt Népfőiskolájának rendezésében. Kiemelte az állampolgári nevelés fontosságát, amely a rendszerváltás után hézagosan valósult meg.
Három férfi, egy eset
Paár Ádám bemutat három gondolkodót, akik álmodtak Európáról, és lezárja az Európa alapító atyái sorozatot.
Hosszú kormányzás és politikai karaktergyilkosságok
A magyar politikai verseny állandó fegyvernemévé vált a politikai karaktergyilkosság eszköze. Mi köze ennek jelenségnek a hosszú kormányzást ért kihívásoknak?
Hatás és ellenhatás
A Méltányosság Politikaelemző Központ meggyőződése szerint a politikai elemzésnek van néhány olyan szemléleti sarokpontja, mely alapjaiban határozza meg ennek a műfajnak a nívóját és érvényességét. Ezeket tíz pontban foglaljuk össze, mindegyiket önálló bejegyzésben taglaljuk. Elsőként a folyamat-centrikus megközelítés került terítékre, a második részben a kölcsönhatások kitüntetett szerepét elemezzük.
Három szociáldemokrata női arckép
Paár Ádám folytatta a szociáldemokrata női politikusok bemutatását a Klubrádió Mozgóképizmus műsorában.
A középkor sötétsége és fénye
A jól ismert közhely szerint a középkor sötét. De a középkorban jelen voltak más színek is. A két színvilág rövid jellemzését Csizmadia Ervin végzi el.
State capture versus society capture
A state capture (állam foglyul ejtése) alapvetően azt a folyamatot jelenti, ahogyan a politika a gazdasági szereplők befolyása alá kerül, míg a társadalom foglyul ejtése a kormányhoz közelálló politikai elit uralmát a társadalmi alrendszerek fölött. Zsolt Péter blogbejegyzése.
Politikai szimbólumok
Tükör által
Az Orbán-kormány kritikája Brüsszel irányába és Magyar Péter kritikája az Orbán-kormány irányába lényegében ugyanazokra az érvekre épül. Csizmadia Ervin a tükör-problematikáról az Inforádióban.
A személyiség mindent visz
Miért nem újdonság a Trump-Zelenszkij találkozó? Miért kimagasló a személyiségek jelentősége a politikában? Rajnai Gergely blogbejegyzése ezekre a kérdésekre keresi a választ.
A népi mozgalom és a hagyományok folytonossága
Paár Ádám a Klubrádió Mozgóképizmus című műsorában Bereményi Géza A tanítványok című filmje kapcsán beszélt a népi mozgalomról.
A pártfejlődés szintjei
A bevásárlólista és a politikai nagykép
Létezik kis történelem és nagy történelem. Vajon 2025-ben a magyar politikusok melyikkel foglalkozzanak? Lakatos Júlia blogbejegyzése.
Pillanat vagy folyamat
A Méltányosság Politikaelemző Központ meggyőződése szerint a politikai elemzésnek van néhány olyan szemléleti sarokpontja, mely alapjaiban határozza meg ennek a műfajnak a nívóját és érvényességét. Ezeket tiz pontban foglaltuk össze, mindegyiket önálló bejegyzésben taglaljuk, elsőként a folyamat-centrikus megközelítés kerül terítékre.
Kötelező sorkatonai szolgálat?
Zsolt Péter és Szenes Zoltán nyugalmazott vezérezredessel Rózsa Másrészről című műsorában arra a problémára kereste a választ, hogy miképp lehetne növelni a társadalmi kohéziót, lehetne-e felzárkóztatni fiatalokat a kötelező sorkatonai szolgálattal.
Az állampolgári tudatosság eljövetele
Paár Ádám az állampolgári nevelés lehetséges irányairól beszélt a Hírklikken. Bemutatta az intézet új anyagát az állampolgári nevelésről, kiemelve azt, mit adhat John Dewey filozófiája a mai magyar társadalomnak.
Az amerikai magyar viszony alakulása és előválasztások a Tiszában
Az ATV Start című műsorában Rajnai Gergely a Trump-kormányzat és Magyarország viszonyáról, valamint a Magyar Péter által javasolt jelöltválasztási folyamat nemzetközi párhuzamairól nyilatkozott.
A gazdasági eredmények politikai jelentősége
A Hírklikknek nyilatkozva Rajnai Gergely a gazdasági adatok politikát befolyásoló szerepéről beszélt.
Valóság és igazság
A demokráciák túlságosan elmozdultak az „egyigazság-rendszer”’ felé. Ezzel szemben jobban járunk, ha Pascal mondását tartjuk szem előtt. Csizmadia Ervin blogbejegyzése.
Ki közvetít?
Régen a pártok közvetítettek a civil társadalom és az állam között. Ma ezt a feladatot a közösségi média veszi át. Csizmadia Ervin az ATV-ben.
Hány módon kettéosztott Magyarország?
A magyar társadalom több rétegben oszlik ketté, ezért annak dolga, aki ezen változtatni akar korántsem lesz könnyű. Csizmadia Ervin elemzése.
A liberalizmus története
A vezér vagy a közeg elemzendő-e?
Trumpról tudjuk, hogy infantilis, ezt Zsolt Péter le is vezeti, de hogy milyen a kölcsönhatása Trumpnak másokkal és a néppel, arról a blogbejegyzés csak szociálpszichológiai sejtéseket vet fel.
Országot vezetni – Európát vezetni
A legérdekesebb kérdések egyike, hogy mit jelent a politikai vezetés országos, és mit jelent országok fölötti szinten. Csizmadia Ervin a Hit rádió UItrahang+ című műsornak vendége volt.
Európai miniszterelnökök – ha beszélnek
Orbán Viktor az egyedüli európai kormányfő, aki nem ad interjút vele kritikus sajtónak? Négy európai miniszterelnököt megvizsgálva adunk választ a kérdésre. Kovács Róbert és Kisdaróczi András elemzése.